Hatványpatkány

Film- és U2-rajongóként egyaránt megörvendeztetett, hogy (lassan 1 évvel ezelőtti budapesti bemutatása után) Szegedre is elért a U2 3D-koncertfilmje, ráadásul abba a (immár IMAX-osított) Belvárosi Moziba, amit mindig is jobban szerettem a Szeged Pláza mozitermeinél, mert nagyobb a vászna és nagyobb a terme, és egyebekben is közelebb van a kérómhoz, a Plázából meg úgyis csak a könyvesbolt érdekel.

Most mondjam, hogy élmény volt? Hát hogyne. A 3D-látvány, Bono mintha az orrom előtt énekelne, Egde tőlem fél méterre zúzná a riffeket, a dolby surroundból keményen pattan vissza Clayton basszusjátéka és Larry Mullin dobja. És a közönség őrjöngése, a szemem előtt emelgetik a kezüket, már a lehetetlenen túli éles kontúrokkal.

Mintha lettem volna U2-koncerten.

Éljen az illúzió. Kell az is néha.

-----

Tracklist: Vertigo, Beautiful Day, New Year's Day, Sometimes You Can't Make It on Your Own, Love and Peace or Else, Sunday Bloody Sunday, Bullet the Blue Sky, Miss Sarajevo, Pride, Where the Streets Have no Name, One, The Fly, With or Without You, Yahweh.

(A film készítésének hosszadalmas és aprólékos módjáról lásd: http://www.sg.hu/cikkek/59195/u2_3d_koncertfilm)

 

 

                                      DENEVÉREK

(1990)

                                                                                                                                 

1.    szín

 

(egy falu határában a mezőn két, 10 év körüli fiú üldögél)

 

Fiú1: Tegnap apámat agyonverték a földesúr szolgái.

Fiú2: Hogy az enyémet miért nem tudják… No, és miért tették?

F1: A földesúr megkívánta az anyámat. Az apám meg akarta védeni őt. Erre agyonverték.

F2: És anyád? Ő nem kívánta meg a földesurat?

F1: Ne gúnyolódj! Azt mondta: ezt a szégyent nem éli túl… (sóhajt, mert látja, együttérzés nélkül marad) …Miért mondtad, hogy bezzeg a te apádat nem tudják agyonverni?

F2: Mert olyan erős, tudod.

F1: (bután néz) Olyan erős?

F2: Persze, nem is biztos, hogy ő az apám. Lehet, hogy annak idején az én anyám megkívánta a földesurat. Lehet, hogy én a földesúr fia vagyok. Ezt mindenképpen számításba kell venni. Hát úgy beszélj velem.

F1: (feláll, játékosan meghajol) Igenis, méltóságos uram.

F2: Jól van, fiam. Kapsz egy kopejkát, amiért ilyen ügyesen bólogatsz. (keresgél a zsebében) Ejnye, hát most épp nincs nálam pénz. Sebaj, fiam, amit én megígérek, azt meg is tartom. Meg fogod kapni a kopeket.

F1: (ledöccen a másik mellé) Jó veled játszani. Eltereled a szomorúságom. És sok érdekeset tudsz mondani.

F2: Na látod. Mondtam, hogy velem barátkozz, ne azzal a hülye Koljával.

F1: Igen, igen. Kolja egyébként is buta, te pedig olyan okosan viselkedsz.

F2: Azért viselkedek okosan, mert valóban az vagyok. Szeretném, ha ezt tudnád.

F1: Igen, ezt szó szerint meg fogom jegyezni. (kis csönd) Te szoktál álmodozni?

F2: Miről?

F1: Hát… például, hogy találsz egy egész rubelt az utcán, és akkor tudsz magadnak venni egy csomó cukrot. Jó lenne, mi?

F2: (szárazon) Ez egy ostoba álom.

F1: Ostoba?

F2: Igen, az. Nézd, Igor. Nem ragadhatunk le olyan földi dolgoknál, mint a cukor, vagy az egyrubeles. Magasabbra, többre kell annál törnünk.

F1: (lelkendezve) Ó, be szépen mondtad!

F2: No látod. Én például tegnapelőtt becsaptam Suskin tanítót.

F1: (döbbenten) A tanító urat?

F2: Elhatároztam, hogy egyszer jó alaposan becsapom. Látod, Igor? Nem álmodozni kell, hanem határozottan eltervezni és végre is hajtani.

F1: És … hogyan csaptad be?

F2: Mondtam neki, hogy azért nincs kész a leckém, mert apám megvert, és így nem tudtam tanulni. Pedig igazából azért nem volt kész, mert Mása Volkovát lestem a patakban, amikor fürdött.

F1: Ó… de hát azt nem szabad!

F2: Dehogynem, Igruska. Dehogynem. (elmélázik)

F1: És… elhitte a tanár úr?

F2: Mi? … Ja, igen. De meg kellett mutatnom az ülepemet, hogy ott van-e a szíj nyoma.

F1: De hiszen apád nem is vert meg tegnapelőtt! Akkor hogyan csaptad be Suskint?

F2: De buta vagy te, Igruska. A tanító úr épp olyan részeges disznó, mint az apám. Tanítás előtt piros krétával csíkokat húztam a seggemre. Suskin olyan részeg volt, hogy azt hitte, ezek a szíj nyomai.

F1: (döbbenten) A tanító úr … iszik?

F2: Hát persze. Itt mindenki iszik. Csak ezt még nem vette észre senki, mert mindenki részeg.

F1: Ebből is látszik, hogy te milyen okos vagy! Te egyből észrevetted!

F2: (lassan) Igen, Igor. Azt hiszem, tényleg nagyon okos vagyok.

F1: Nekem mennem kellene. Még nem tanultam meg holnapra a leckét.

F2: Minek az? Ha nem teszed, az sem baj. Majd hazudd azt, hogy megvert az anyád. És egyébként is (felnevet) van még piros krétám.

F1: Nézd, én nagyon jó barátod vagyok, de nem akarom, hogy becsíkozd a seggem. Inkább hazamegyek (felállni készül)

F2: (élesen) Ha elmégy, nem vagy a barátom többé. Érted?

F1 (marad, alázatosan) Hát, ahogy akarod. Éppen maradhatok is.

F2: Remek. Most cárosdit fogunk játszani.

F1: Azt hogy kell?

F2: (feláll) Én leszek a cár. Te jössz, megállsz, meghajolsz, letérdelsz, és azt mondod: jó egészséget, felséges uram. Érted?

F1: (feláll) Értem. (hátrál valamennyit)

F2: Na, akkor gyere.

F1: (teszi, amit kell) Jó egészséget, felséges uram!

F2: (fölényesen) Na, mi van, paraszt?

F1: Most mit mondjak?

F2: Mondd azt: semmi köze hozzá, fenséges uram.

F1: Semmi köze hozzá, fenséges uram.

F2: (pofon vágja) Nesze, te büdös paraszt! Hát hogy beszélsz a cároddal? Azt akarod, hogy kivégeztesselek?

F1: (az ütéstől felbukik, a földön ülve tapogatja az arcát) Ez fájt.

F2: Ugyan, Igruska. Ez csak játék.

F1: (felugrik) Akkor most hadd legyek én a cár. Én még sosem voltam cár.

F2: Azt nem lehet, Igruska. Egy nap csak egy valaki lehet cár.

F1: És holnap? Holnap ugye lehetek? Mondd, hogy lehetek!

F2: Igen, azt hiszem, holnap már te is lehetsz.

F1: Ó ez olyan, mint egy álom! Holnap te fogod nekem mondani, hogy jó egészséget, felséges uram!

F2: Én ugyan nem.

F1: Miért nem? Hiszen én is mondtam neked.

F2: Jó, jó, de én holnap nem érek rá. Hanem tudod mit? Megengedem, hogy holnap Koljával játssz. Ő biztosan szívesen letérdel neked. (kuncog) Rendben?

F1: Ó, köszönöm! (lelkesen) Te olyan, de olyan jó barát vagy!

F2: Nézd, Igor, a barátság többet ér, mint a legfényesebben csillogó rubel.

F1: (rajongással) Azon csodálkozom, hogy nincs már most karnyi hosszú ősz szakállad, olyan bölcseket mondasz! (F2 öntelten mosolyog. F1 kinéz jobbra) Te, nem anyád az ott, aki azt a két nagy vizesvödröt cipeli a vállán?

F2: (kinéz ő is) Az? Lehet. Miért?

F1: Szaladjunk oda és segítsünk neki.

F2: (közönyösen) Minek?

F1: Hogyhogy minek? Nehéz neki. Biztos örülni fog, ha segítünk.

F2: (élesen felcsattan) Nem megyünk sehová!

F1: (meglepve) De miért?

F2: Igruska, felelj őszintén. Te anyádnak tekintenéd azt a nőt, aki önként összefeküdt a földesúrral?

F1: De hát erről szó sem volt. Azt csak úgy mondtad.

F2: Nézd, Igruska. Bevallom neked: én tényleg a földesúr fia vagyok.

F1: Én ezt nem tudom elhinni.

F2: (vésztjóslóan) Szóval én hazudok?

F1: (ijedten) Én ezt nem mondtam…

F2: (meredten néz F1 szemébe) Igruska, Igruska. Hát nem szeretsz engem? Hát miért hazudnék én neked? Hiszen mi vagyunk a legjobb barátok a világon. Hidd el, hogy a földesúr fia vagyok. Ismered azt, aki apámnak mondja magát. Nem is hasonlít rám.

F1: (lassan) Igen. Ha te mondod, biztosan úgy van.

F2: De kérlek téged, Igruska, ezt ne mondd el senkinek. (fenyegetően) Nyomatékosan kérlek, érted?

F1: Hogyne... Te vagy a legjobb barátom. …És egyébként is, most látom csak! Az a nő nem is a te anyád! Igen, igen! Most már biztos, hogy összetévesztettem valakivel. Ne haragudj, kérlek.

F2: Rendben. De máskor ne tévedj, jó? Kellemetlen helyzetbe hozol. Ígérd meg.

F1: Megígérem.

F2: Térdelj le és úgy ígérd meg.

F1: Nem elég, ha…

F2: (közbekiált) Térdelj le!

F1: (engedelmeskedik) És most?

F2: Mondd utánam: „Ígérem, hogy soha nem mondom el, hogy te a földesúr fia vagy.”

F1: Ígérem, hogy nem mondom el senkinek, hogy a földesúr fia vagyok.

F2: Nem te, ökör. Én.

F1: Ja, ne haragudj! Látod, milyen buta vagyok. Ígérem, ígérem! (felugrik) Ó, hogy szeretek melletted lenni! Tőled olyan sok jót tanulhatok, hisz te olyan okos vagy! Te vagy a tanítóm, a mesterem! Olyan boldog vagyok! (megöleli)

F2: (gyengéden ellöki) Jól van, Igor. De cserébe szeretnék kérni valamit.

F1: (lelkesen) Ó bármit, barátom! Szívesen teljesítem. Kérj bármit. Bármit!

F2: Ismered Pjotr Miskint, ugye?

F1: Hát persze. A barátom. (mentegetőzve) Persze, nem olyan jó, mint te. De miért?

F2: Miskin haragszik rám. Azt terjeszti, hogy én loptam el az öreg Ivanov pénzét. Pedig ez nem igaz. Te is tudod. Ugye?

F1: Én (nyel egyet) nem akarlak megbántani, de Ivanov téged látott elrohanni aznap alkonyatkor a kert alján.

F2: (dühösen) Hazugság! Tudod, hogy Miskin is akkora, mint én. Különben is: te az iszákos hülye Ivanovnak hiszel, vagy a legjobb barátodnak?

F1: Én…

F2: Na látod. Nézd, Igruska. Te már többször bizonyítottad, hogy remek barát vagy. Igazi nemes lélek. Egy hős.

F1: Én? Hős?

F2: Persze. Ezért lenne egy titkos kérésem. (bizalmaskodva vállon fogja) Ha Miskin beszélne valamit rólam neked, gyere azonnal hozzám és mondd el. Jó?

F1: De miért?

F2: Nézd, lehet, hogy ártani akar nekem. És akkor hosszú ideig nem találkozhatnék veled. (gúnyosan) És azt nem bírnám ki. Te vagy a legjobb barátom.

F1: (nem veszi észre) Hát… végül is, megtehetem.

F2: Köszönöm. Tudod, egységben az erő. Ez egy érdekszövetség.

F1: (lelkesen) Érdekszövetség… Micsoda szavakat használsz, barátom! (megöleli)

 

(Hirtelen sötét lesz, fények villóznak, majd visszaáll az eredeti kép. A változás csak annyi, hogy F2 jellegzetes bajszot visel)

 

F1: (remegve) Mi volt ez?

F2: (elengedi F1-t, merően az arcába néz. Hátratett kézzel sétálni kezd. Hirtelen megfordul és ráordít) Te meg ki vagy?

F1: (meglepve) No de…

F2: Mindegy, nem érdekes. Hanem tudod-e, hogy én ki vagyok?

F1: A barátom, Joszif Visszarionovics Dzsugasvili.

F2: Egy frászt, barátocskám. Én vagyok Sztálin.

F1: Mi vagy te?

F2: Ne tegezzél, hékás. Én vagyok Sztálin, a szocializmus alapköve, egyben oszlopa, valamint védőfödele is.

F1: (teljesen értetlenül) Mi az, hogy szocializmus? Joszif, miért viselkedsz ilyen furcsán?

F2: Te nem tudod, mi az a szocializmus? Na persze, egy ekkora paraszt honnan is tudná? Kizárt, hogy olvastad a Sztálin-összest, amikor még én sem. És én viselkedek furcsán? Te vagy gyanús, barátocskám! Van igazolványod egyáltalán?

F1: Nekem nincs, de… (erőltetett vidámsággal) … gyere, játsszunk inkább cárosat, jó?

F2: (ráordít) Cárosat? Észnél vagy te?! A cárt elsöpörtük, legyőztük. Mi van barátocskám, nem vagy te véletlenül imperialista kém? He?

F1: Joszif. Én főlek tőled.

F2: Tőlem nem kell félni. Sztálin elvtárs szigorú, de igazságos. És ne hívj engem Joszifnak. Az én nevem Sztálin, érted?

F1: (erőltetetten felnevet) Jaj, micsoda jó figura vagy te, Joszif! Hiszen most is játszol! Még egy műbajuszt is ragasztottál az orrod alá! De jó! Ezt szeretem benned, hogy mindig kitalálsz valami vicceset!

F2: (ráüvölt) Ez nem vicc! Hát nem érted, te ostoba paraszt, hogy ez véresen komoly dolog?

F1: (már-már sírva) De mi bajod van, Joszif? Miért mondod nekem, hogy ostoba paraszt?

F2: Mert az vagy! Hát nem tudod felfogni, hogy itt most az ország fellendítéséről és a kommunizmus győzelméről van szó? Gyanús vagy te nekem!

F1: (kifelé húzódik) Én most hazamegyek, Joszif.

F2: (megragadja) Nem mégy sehová! Itt maradsz! Ha elmégy, bebizonyítod, hogy mensevik vagy!

F1: Mi vagyok én?

F2: Te tényleg ennyire hülye vagy?

F1: Joszif, én…

F2: Mondom, hogy a nevem Sztálin elvtárs!  És az apádé?

F1: (beletörődve) Apám Mihail Ivanovics Petrov, földművelő volt. De ezt te is tudod.

F2: Sosem hallottam ezt a nevet!

F1: Joszif ! Hogy mondhatsz ilyet!

F2: Mert ez az igazság! (rikácsolva) Még sosem hallottam! Nem! …Na és apád tagja volt a szövetkezetnek?

F1: Miféle szövetkezetnek?

F2: Ne viccelj. A kolhoznak.

F1: Ő nem volt tagja semminek sem.

F2: Nem akart belépni?

F1: (nem ért semmit) De hová?

F2: Szóval apád egy büdös kulák volt!

F1: Nem beszélhetsz így apámról!

F2: Dehogynem, barátocskám. Én mindent megtehetek. Lehet, hogy kulák volt. Vagy esetleg még fehérgárdista is valamikor. Sőt, talán imperialista spion! De lesz majd gondom rátok, barátocskám, attól te ne félj! Itt az lesz, amit a kommunizmus ügye megkíván!

F1: (sírva fakad) Joszif! Mi van veled?

F2: Ne bőgj! Ezzel is csak azt bizonyítod, hogy kapitalista bérenc vagy!

F1: Én elmegyek! (próbál szabadulni)

F2: Nem mégy sehova! Te fasiszta!

F1: Gyűlöllek, Joszif, gyűlöllek!

F2: (rázza) Nem baj, te szemét! Úgysem menekülhet az állam ellensége!

F1: Szarok az álladra!

F2: (felhördül) Te! (leüti, F1 a földre zuhan)

 

 

2.    szín

 

(teljes sötétség támad, csak egy spotreflektor marad égve, ami kíséri fényével a hátratett kézzel sétáló F2-t)

 

F2: (átszellemülten, skandálva) Csupa áruló, kém, spion veszi körül Sztálin elvtársat. Nagyon óvatosnak kell lennie. Éberség és szigorúság. Ez a jelszava. A kommunizmus ügye megengedi a szigorú fellépést az újabb és újabb felforgató elemek ellen. Pedig mennyit félretetetett már az útból. Lenin, Kirov, Buharin, Kamenyev, Zinovjev, Trockij. Ostobák voltak. Azt hitték, Sztálin elvtárs buta. Hogy nem veszi észre, mennyire aljasak. Hát megkapták Sztálin elvtárstól. Ki előbb, ki utóbb. És a jövőben is meg fogják kapni. Sztálin elvtárs virágoztatta fel a Szovjetuniót. Sztálin elvtárs a világ leghatalmasabb és legerősebb államát hozta létre. A szovjet nép az első a világon mindenben. És Sztálin elvtárs is az első. Jóságban, szeretetben, igazságosságban. Ő a nép atyja. Mi lesz a birodalommal, ha ő meghal?

 

(Hirtelen teljes fény támad, s megjelenik egy vándorruhás idegen)

 

OR: Hé, fiam! Oroszlánszívű Richárd vagyok. Melyik út megyen itt Nottinghambe?

F2: (felnéz, ráripakodik) Mit zavarsz? Nem látod, hogy gondolkodom?

OR: (meglepődve) Eltévedtem. Közel van ide Nottingham?

F2: Az micsoda?

OR: Kisfiam, nincs időm játszani. Mondd meg, hol kaphatok szállást és ételt.

F2: Hogy beszélsz velem, te paraszt? Nem tudod, hogy ki vagyok?

OR: Nézd fiacskám, én is kivagyok. Hosszú utat tettem meg.

F2: Világos. Csavarogsz. Elszöktél a kolhoztól és koldulsz. Kötélen végzed, gazember.

OR: Na ide figyelj, kisfiam. Beszélj velem illedelmesen, vagy szájon váglak. Elvégre mégis csak én vagyok a király.

F2: Ma mindenki meg van őrülve. Az egyik cárnak hiszi magát, a másik királynak. Na, csak jöjjön még pár herceg, gróf, meg császár, és akkor végre elkapom az egész elmebeteg bandát, és úgy megrázom, hogy belekékülnek! Te gazember! Itt semmiféle király nincsen. Itt szocializmus van. Hát ezt sem tudod? Elittad az eszedet? De majd én megtanítalak a tisztességre!

OR: (félre) Én álmodom. Itt egy taknyos gyerek, aki sérteget. És én nem vágom szájon. De nem tehetem. Mit mondana az utókor? Az igazságos Richárd, aki verte a népet? Ezt nem engedhetem meg magamnak. Meg különben is, a fickó elmebeteg, ez világos. Úgyhogy megpróbálom szépen. (hangosan) Fiam, igazad van.

F2: (önelégülten) Hát persze. Sztálin elvtársnak mindig igaza van.

OR: (szétnéz) Ki az a … Starlin?

F2: Én, te paraszt.

OR: (csikorogva) Értem. Mondd, hol kaphatnék útbaigazítást Nottingham felé?

F2: Majd mindjárt útbaigazítalak én! Te be akarod csapni Sztálin elvtársat. Csakhogy Sztálin elvtárs nem ostoba ember. Olyan nincs is, hogy Nottingham. Ez biztos valami imperialista jelszó. Csakhogy, barátocskám, ezt itt senki sem hallja. Úgyhogy add meg magad és valld be, honnan jöttél, kik a megbízóid. Csak ez segíthet rajtad. A töredelmes beismerés. Sztálin elvtárs szigorú, de igazságos.

OR: (félre) Én megőrültem.  Az útjelző mutatta, hogy Nottingham közelében vagyok. De egyszer csak nagy dörgés, villámlás, Nottingham eltűnt, én meg hirtelen itt állok egy elmebeteg suhanccal, aki még csak nem is hallott a városról. Itt valami nagy baj van. (hangosan) Ha nem akarsz segíteni, legalább szólj apádnak.

F2: (merengve) Nincsen apám, se anyám.

OR: Szóval árva vagy. Ez sok mindent megmagyaráz.

F2: Én ezt nem mondtam. De nem méltók arra, hogy a szüleimnek nevezzem őket. Számomra meghaltak.

OR: És akkor miből élsz? Ki tart el?

F2: (önelégülten) A nép szeretete.

OR: Ez szép. (félre) Micsoda beképzelt hólyag. Csak egyszer jussak vissza Nottinghambe, komolyan mondom, lefejeztetem ezt az idiótát.

F2: Csak hangosan, barátocskám, ne motyogj. Sztálin elvtárs előtt nem szabad titkolózni, Sztálin elvtárs szereti, ha megmondják neki az igazat. Hiszen ő sem hazudik.

OR: Mondd, nem szólnál akkor bárkinek?

F2: Nem lehet.

OR: Miért?

F2: Mindenki a kolhozban dolgozik.

OR: Hol?

F2: Művelik a földet.

OR: (látszik, nem érti) Ez remek, de én éhes és fáradt vagyok.

F2: Aki nem dolgozik, az ne is egyék, barátocskám. De egyébként is, mit szóljon akkor Sztálin elvtárs? Állandóan virraszt, még enni sincs ideje, csak inni. Állandóan azon munkálkodik, hogy a nép jól és békében éljen.

OR: Ez nem igaz. Én megőrülök.

 

(hirtelen megjelenik egy újabb fiú, sötét félreválasztott haja és jellegzetes bajusza van)

 

F2: (ijedten) Miskin! Mit keresel itt?

Fiú3: Igor mondta, hogy nem tetszik neked a pofám. Hát tessék. Mit akarsz?

F2: (rémülten) Ez nem igaz, én semmi ilyet nem mondtam. Igor hazudott.

F3: Meg azt is mondta, hogy azzal bíztad meg: kémkedjen utánam. Ejnye, Joszif, hát szabad ezt?

F2: A kis szemét. Hol van most?

F3: Ne érdekeljen az téged. A védelmem alatt áll, érted? (Richárd felé int) Egyébként ki ez?

F2: Egy elmebeteg. Valamit keres, ami nincs is. Valami Nottinghamet.

F3: Az valami láger?

OR: Elég! Itt mindenki megtébolyodott?  Hát ilyen országom van nekem? Az egyik kolhozokról beszél, meg valami Starlin elvtársról, aki mellesleg ő, a másik lágerekről, amiről nem is tudom, hogy micsoda… Mikor ébredek már fel?

F2: Te Miskin, ez a fickó nagyon gyanús.

F3: Szólíts nyugodtan Adolfnak.

F2: Mióta vagy te Adolf?

F3: Amióta te Sztálin elvtárs.

F2: (Richárd felé int) Szimplán elmebeteg.

F3: Ez nyilvánvaló. Láger vagy gulág?

F2: Dobjunk fel egy rubelt.

F3: Inkább egy márkát.

OR: Meghalok a szomjúságtól, éhségtől, fáradtságtól, ezek pedig mindenféle marhaságot habringyálnak itt össze nekem. Az emberek a saját királyukkal ilyen pofátlanok.

F2: Ez a mániája. Valami királynak hiszi magát.

F3: (Richárdhoz) Aztán hol vagy király?

OR: Angliában.

F3: És hogy hívnak?

OR: Richárd, az oroszlánszívű.

F3: Érdekes. Angliában most György a király. Ki ez? Egy trónbitorló? Ilyen névvel még zsidó is lehet.

OR: Az egyik 19, a másik egy híján 20. Ó, hogy nincs itt egy értelmes ember. (legyint) Két hülye idióta. (menni készül)

F2: (megragadja a karját) Nem mégy sehová. A szövetségesem vagy.

F3: Hé, hé. Ő az enyém. Kivégeztetem mint kollaboránst.

F2: Tűnés, Adolfkám.

F3: Joszif, nem tudom, mit képzelsz.

OR: (kitépi magát, felüvölt) Na, ide figyeljetek, kis hülyék! Elég volt a gyereknapból! Végighallgattam ezt a locsogást mindenféle baromságokról, és lehet, hogy én sem vagyok egészen normális, de hogy ti olyan hülyék vagytok, mint a föld, ez teljesen nyilvánvaló. És ha közelebb jöttök, akkor köpök rá, mit mond az utókor, és egyenként pépesre verem a fejeteket egy bunkóval!

F3: Te bunkó.

F2: (F3-nak) Kötél vagy golyó, te golyhó?

F3: Dobjunk fel egy márkát.

F2: Inkább egy rubelt.

OR: Mire várok én? Sehol egy krónikaíró! Rohaaam!

 

(Megindul a fiúk felé, de hirtelen koromsötét lesz. Dörrenések, villózások, majd világos lesz. Jobbról egy kerek kisasztal, két székkel. Balra három karosszék egymás mellett. A két fiúból immár felnőtt Sztálin és Hitler, Richárdból Churchill lett. Újra megjelenik Igor, de most már mint a felnőtt Rákosi Mátyás. A földön borosüvegek szétszórva. Sztálin a jobb szélső karosszékben ül, borozgat. Rákosi a saját műveit olvasva motyog a háttérben, néha belerúg a borosüvegekbe. Churchill és Hitler a kis asztalkánál kártyázik. Churchill szivarozik és whisky-t vedel.)

 

                  

3.    szín

 

Churchill: (lecsap egy lapot) Kontra!

Hitler (ő is): Rekontra!

Churchill: (mint fent) Szubkontra! Enyém a lap!

H: Na tessék. A lappokat is elvesztettem.

Sztálin: Finnország szovjet érdekterület!

H: Aztán mióta?

Sz: Mióta az eszemet tudom.

H: (gúnyosan) No, akkor Finnország mégiscsak német terület.

C: Volt. Épp most kártyáztad el.

H: Ezt a pechsorozatot! Megmondta az asztrológusom, hogy ma ne üljek le kártyázni. Bezzeg négy éve… Akkor én nyertem el mindent.

C: Ugyan már, Dolfi. Akkor is csaltál.

H: Kikérem magamnak! Én nem csaltam!

C: Dehogynem. Amikor Norvégiáért kártyáztunk, elrejtettél egy kártyalapot az ingujjadban.

H: (legyint) No jó. De nem is vettem annyira komolyan Norvégiát.

C: De bombázgattad Angliát. Pedig arról nem volt szó.

H: De akkor belenéztél a lapjaimba. Hát ezért.

C: Ha ragaszkodnék az elveimhez, Adolf, le sem ülnék veled játszani. Dehát (sóhajt) az emberiség jövőjéről van szó.

H: Bezzeg négy éve! Először elnyertem Lengyelországot, aztán Hollandiát, Dániát, Franciaországot…

C: Adolf, ne nosztalgiázz. Az négy éve volt és akkor is csaltál.

Sz: Az lényegtelen, csak azt ne felejtsétek el, hogy Finnország szovjet terület.

H: Hát, ha ez a mániád, akkor legyél boldog vele.

C: Na, akkor most a Balkánért egy partit.

H: Én nem vagyok normális. Miért négy évben egyeztünk meg, hogy újra játszunk? Miért nem tízben? Vagy húszban?

C: Mert olimpia is négyévenként van.

Sz: Csak a kártya nem olimpiai szám. Még.

C: (oszt) Ne búsulj, Dolfi, még nyerhetsz.

H: (erősen figyeli) Winston, te cinkeled a lapokat!

C: (idegesen) Één? Ez hazugság. Na gyerünk. (dobálják a lapokat) Kontra!

H: Rekontra!

C: Szubkontra! Enyém a Balkán!

Sz: Hogyhogy a tiéd? Az enyém is! (Feláll és átadja Churchillnek a balkáni és közép-európai területek százalékos igényét feltüntető híres cetlit. Rákosi odaoson, egy pillantást vet a cetlire és szélesen elmosolyodik.)

C: (elolvassa) Na jó. (Visszaadja, Sztálin zsebre vágja, leül.)

H: Lassan elvesztem az összes területet, amit négy éve összekártyáztam.

C: A szerencse forgandó. Még egy partit?

H: Tartsunk szünetet. Most összeszedem magam. (feláll és járkál)

Rákosi: Ezt figyeljétek. (felolvas a kezében levő könyvből) A legfőbb indítóok az, hogy a magyar uralkodó rendszer gyűlöli a Szovjetúniót, a felszabadult munkások és parasztok államát.

H: Még szép.

R: (tovább olvas) A magyar reakció nem érzi magát biztonságban addig, míg a szomszédban a hatalmas Szovjetúnió népei szabadon, boldogan dolgoznak és élnek.

Sz: (tapsol) Jól van, fiam, okos vagy.

R.: Köszönöm, Sztálin elvtárs. Te vagy az én tanítómesterem!

H: Ki írta ezt a marhaságot?

R: (büszkén) Én.

H: Hogy is hívnak téged?

R: Igazságos Rákosi Mátyás.

H: Igen, emlékszem a nevedre. De miért nem vagy börtönben?

R: Miért kellene ott lennem? Ha csak azért nem, mivel olyan jó kommunista vagyok.

H: Egy frászt. Horthy maga mondta nekem, hogy félt téged, mert ilyen jó spiclije, mint te, nincs másik.

R: Ez rágalom!

C: Zsugázni jöttünk, vagy veszekedni?

Sz: Adolf, türtőztesd magad.

H: És miért? Jó ötven éve is ezzel a majommal kémkedtettél utánam. A vér nem válik vízzé.

C: De ha ügyesek vagyunk, whiskey-vé igen.

R: Sztálin elvtárs, ne engedd, hogy Adolf ilyeneket mondjon! Te vagy az én apám.

H: Tényleg? Szép kis család.

R: Úgy értem, olyan jó hozzám, mintha az apám lenne.

H: Akkor hát tőle tudod, hogy a kommunista harcostársakat el kell tenni később láb alól.

Sz: Mit gágározol itt rám? Te ennek csak örülhetsz. Itt érdekszövetségről van szó.

R: Érdekszövetség… Micsoda szavakat használsz, Sztálin elvtárs…

Sz: Na ugye. Adolf, te meg ne beszélj mellé. Te is lemészároltattad ’34-ben az SA-sokat.

H: De ők mást akartak, mint én.

Sz: No látod. Ha nálatok mindenki mást akar, az nem olyan szörnyű, mintha ott akarnak mást, ahol mindenki egyet akar.

R.: Világos!

Sz: Te csak hallgass! Néha olvashatnál klasszikusokat is, ne mindig csak a saját firkálmányaidat. Itt van például a Sztálin-összes.

C: Adolf, gyere már. Olaszországért is kártyázni kell.

H: A Duce a barátom.

C: Majd meglátjuk. A kártya eldönti.

H: Winston, most épp olyan vagy, mint egy jósnő. Csak egy fekete fátyol kellene arra a kopasz fejedre, meg egy füstölgő üveggömb eléd.

C: Hát a szivarom épp füstöl, de (a szeméhez emeli) ebbe nem látok bele.

Sz: Szívj átlátszó szivarokat.

H: Egyszer füstmérgezést kapok a szivarodtól. Komolyan mondom, be lehetne vetni, mint kémiai fegyvert.

C: (pöfékel) Az ötlet jó. Majd kikísérletezzük.

H: (dühösen) Ha jól megnézem, ti most valójában mind az én ellenségeim vagytok. Legszívesebben felrúgnálak benneteket.

Sz: Ez jellemző rád. A megnemtámadási szerződést is szépen felrúgtad.

H: Ugyan! Ha én nem, akkor te tetted volna meg.

Sz: Ez rossz érv, akkor is, ha igaz. Különben is, velem nem kártyáztál. Még arra sem tudod fogni, hogy belenéztem a lapjaidba.

H: Azért támadtam meg a Szovjetúniót, mert kibiceltél Churchillnek.

R: Ez hazugság! A szovjet testvérek erkölcse, az adott szó igazsága…

H: (közbevág) Persze, persze… Te csak tanulj. Még sokra viheted. Te vagy az én legjobb tanítványom.

R: (tanácstalanul) Hát akkor most kinek vagyok én a legjobb tanítványa?

H: Semmi baj. Megoldod. Úgy fogsz uralkodni, mint Sztálin, de hasonlatos módszerekkel, mint én. Ez az elvek szintézise.

R: Szintézis… Micsoda szavakat használsz…

Sz: Hé, te csak ne csábítsd el az én embereimet!

H: Csábítja a frász, jön az magától is. Egyébként én is sokat tanultam tőled.

Sz: Akkor te vagy az én legjobb tanítványom! Úgy látszik, a végén mindenki az én tanítványom lesz. Hogy megnőtt az ázsióm!

C: Apropó, Ázsiáért nem játszunk egy partit?

H: Ázsiáért kártyázz Hirohitóval, te sarlatán.

Sz: Adolf, ne kötekedj velem. Én legalább nem gyújtattam fel a Kremlt, mint te a Reichstagot.

H: Ugyan már. Te olyanokat csináltál, hogy jobban égtél, mint a Reichstag.

Sz: És a zsidók? Hány millió zsidót ölettél meg?

H: Nem sokkal többet, mint te. Te még Leninre is rábizonyítanád, hogy zsidó volt, ha tudnád.

Sz: És mit, te osztrák festéknyaló? A te nagyanyád meg Schicklgruber volt! Szerintem tipikus zsidó név.

H: Na persze, Churchill eredetileg meg Csirkowitz, igaz? Egyebekben vagyok én annyira német, amennyire te szovjet.

Sz: Járjon csak a szád, Adolf. Ezt a partit akkor is mi nyerjük meg!

R: Bizony!

Sz: Elsöpörjük Németországot!

R: Úgy ám!

Sz: Az elég világon győzni fog a kommunizmus!

C: Lófaszt.

H: Rákosi, belőled egész jó idegenforgalmi látványosság lenne, mint visszhang, csak ne lennél ilyen cefet randa. Mellesleg miért nem a seggeden hordod a kalapodat?

R: Merthogy?

H: Ott is épp olyan jó helyen lenne, mint a fejeden.

R: Sztálin elvtárs, ez bánt engem! Védj meg!

Sz: Adolf, hagyd békén az egyik legjobb tanítványomat.

H: Ehh, mi lesz veled, ha Sztálin elpatkol? Évekig bőgni fogsz utána, hogy meghalt a kenyéradód.

R: (lelkesen) Sebaj! Lesz még kenyéradó!

C: (amíg Hitler háttal áll neki Rákosival vitázva, oszt, majd megnézi Adolf lapjait) Gyere már, Dolfi.

H: (leül) Érezd magad megtisztelve. (dobálják a lapokat)

C: Kontra!

H: Rekontra!

C: Szubkontra! A miénk Olaszország!

H: Ó, elkártyáztam a Ducét!

C: (kever) És most a maradék területekre.

H: Legyen. De most én osztok.

C: (nem akarja odaadni a paklit) Ez így nem gilt, Adolf.

H: Winston, te csalsz!

C: (elengedi a paklit) Na jó, osszál. Pfű.

H: (oszt) De játsszunk dupla vagy semmit. Ha ezt a partit én nyerem, akkor visszakapom az összes területet, amit elvesztettem, további 4 évre. Oké?

C: Adolf, ez már…

H: Winston, te csaltál.

C: (megrezzen) Dehogy! Na jó. Dupla vagy semmi. (dobálják a lapokat)

H: Kontra!

C: Rekontra!

H: Szubkontra! Enyém a világ!

C: (láthatóan töri a fejét, hirtelen áthajol Hitlerhez és vésztjóslóan ráordít) Zsönc!

H: (meglepetten) Micsoda??

C: Zsönc.

H: Mi az, hogy zsönc?

C: Ez azt jelenti, hogy én nyertem a játékot.

H: De miért éppen zsönc?

C: Miért, tudsz jobbat?

H: (maga elé mered, majd eldobja a paklit) Áááá, elkártyáztam a második világháborút! (pityereg)

C: Semmi baj, Dolfi. Te Joszif, ezért mégse kellene teljesen kitolni vele, hm?

Sz: Igaz. Elvégre nem olyan rossz fiú ő. Meg aztán mégis csak a legjobb tanítványom.

C: Na akkor megegyeztünk, osztályfőnök úr. (Hitlerhez) Te meg ne bőgj. Előfordul az ilyesmi.

Sz: (kinéz jobbra) Hű, jön Roosevelt.

C: Hopp, akkor gyorsan. Figyelj, Adolf. 1945. április 30-án te elhagyod Berlint egy orosz katonai kocsin, ami Hamburgba visz, ahol egy angol tengeralattjáró fog várni. Ez elvisz téged Dél-Amerikába.

H: Köszönöm, barátaim.

C: De ígérd meg, hogy nyugton maradsz.

H: (sóhajt) Hát jó. A fiam nevelésével fogom tölteni hátralevő napjaimat.

C: Hm, van fiad? Tudtommal…

H: (dühösen közbevág) Hülyeség! Nem hiányzik egyik herém sem! Ezt csak az a hülye Göring találta ki. Majd adok a pofájának.

C: És hol van a fiad? Melyik országba mégy?

H: Chilében. Ó, ha látnátok. Tiszta apja. Okos, szép, egy kis vasgyúró.

Sz: Adolf, ezek alapján meg kell kérdezzem: biztos, hogy a te fiad?

H: Az a neve, hogy Pinochet. Majd viszek neki játékokat: golyószórót, tankot, meg néhány felhúzható kommunistát.

(kis piros pedálos autón beteker Roosevelt. Kimászik és a középső fotelbe ül)

Ro: Jó napot, uraim, kezdhetjük a konferenciát. Illetve… Ki ez az úr? (Hitlerre mutat) Olyan ismerős.

H: Adolf Hitler vagyok.

Ro: Valóban? Szóval, izé… ön miatt kellett nekem idefáradnom, Mr. Hitler? Egyébként pedig mit keres itt ön? Itt most ön ellen fogunk mindenféle titkokat megbeszélni. Ez a szövetségesek konferenciája.

H: Épp azért vagyok itt.

Ro: Ezt nem értem.

H: Nem baj, már megyek is. Adios, amigos. (kimegy)

Ro: (Rákosira mutat) És ez a másik?

R: Rákosi Mátyás. Made in Hungary.

Sz: Az én legjobb tanítványom.

Ro: Kérem, távozzék. Ön az ellenséges táborba tartozik, hiszen ön mégiscsak magyar.

C: Már amennyire.

Ro: Most nincs szükség ellenséges fülekre. Pláne, hogy néha a falnak is füle van.

Sz: Itt még nincs fal. De majd lesz.

R: Hát távozom. (Sztálinhoz) Mit mondjak otthon az elvtársaknak?

Sz: Mondd majd azt: ne aggódjanak, Sztálin elvtárs megy, lát és győz. Te vagy a legény, Rákosi pajtás! (Rákosi kimegy)

Ro: Úgy látom, most már tényleg kezdhetjük. Miről tárgyaljunk, uraim?

C: Miért, történt valami?

Sz: Miért olyan merev, Roosevelt elvtárs? Nem iszik valamit?

Ro: Én tárgyalni jöttem, nem zülleni. Meg kell beszéljük a partraszállás kérdését. Mit szólna, Mr. Sztálin Dalmáciához?

Sz: (gyorsan) Az nem jó.

Ro: Miért?

Sz: Hát.. öö… nagyon sziklás. Igen. Borzalmas. Teli van kövekkel.

Ro: És Albánia?

Sz: Hát ott meg annyira sziklás, hogy…

C: (eddig Roosevelt háta mögött integetett, hogy „nem”, most közbevág) Szerintem ideális lenne Normandiában. Szép homokos beach.

Sz: Na ugye.

Ro: Jó, legyen Normandia. Egyébként pedig 1945. január elsejére be kell fejezni a háborút.

C: (gyorsan) Az nem jó.

Ro: Miért?

C: Mert… öö.. hideg van. Olyan hidegben nem lehet csak úgy hipp-hopp befejezni egy háborút.

Ro: És márciusban?

C: Nem jó. Csupa latyak minden, az olvadás, ugye…

Sz: (eddig Roosevelt háta mögött integetett, hogy „nem”, most közbevág) Ideális lenne május. A szerelem hónapja.

C: Na ugye.

Ro: Jó. Legyen május 9. Fő a precizitás. Még valami?

C: Miért, történt valami lényeges?

Sz: Semmi fontos.

Ro: Jó. A részletekről majd később, uraim. Most mennem kell, tánc- és illemórám lesz. Viszontlátásra. (az autóhoz biceg, beleül, elteker)

Sz: (feláll) Ez a Roosevelt olyan, mint az élesztő. Kimért.

C: (ő is feláll) Na, ez is megvolt. Megyek én is. Még egyszer-kétszer össze kellene jönnünk, már csak a látszat kedvéért is, hm?

Sz: Hát persze. Kellemes parti volt, nem?

C: De igen.

Sz: Akkor most vedd ki szépen az ingujjadból azt a két lapot.

C: (ránéz, majd kiveszi) Te tudtad, hogy végig csaltam?

Sz: Hát persze, hiszen szövetségesek vagyunk, vagy mi! Meg hát tőlem tanultál valamikor kártyázni. Te vagy az én legjobb tanítványom!  (összeölelkeznek)

 

A felsorolás szubjektív és természetesen nem törekszik teljességre (elég sok lenne beírni ide több millió nevet, akik leléceltek végleg az idén). Mindenesetre nem tartalmaz politikusokat (pl. Suharto, Jörg Haider, Hua Kuo-feng, Bronislaw Geremek), akikből mindig túl sok van még úgy is, hogy hullanak, mint a legyek; tudósokat (pl. John Archibald Wheeler, Albert Hoffman, Edward Lorenz, Jakó Zsigmond, Csörgő Sándor, Rédei Károly, Berta Árpád, Németh G. Béla, Antal László), akik zseniálisak voltak a maguk szakterületén, de nagyon keveseknek mond a nevük bármit is; egyes sportolókat (pl. Ujváry László, Baczakó Péter), főleg olyanokat nem, akik pl. 60 éve megyei bajnokok voltak Angliában krikettben, még ha szobrot is kaptak ott ezért; olyanokat, akik híresek, de ettől még nem hallottam róluk (pl.             ); azokat, akik objektíve híresek ugyan, de nem ismerem a munkásságukat érdemben; és persze azokat se, akik magasról nem érdekelnek (pl. Flipper Öcsi, Antal Imre, Albert Györgyi). Teljesebb listák vannak a wikin meg akárhol, ha az ember bepötyögi a gugliba a megfelelő keresőszavakat.

De ez a lista még így is nagyon erős és túl hosszú, sajnos. 

 

Körmendi János (színész) 1927. okt. 21. - 2008. jan. 6.

Edmund Hillary (hegymászó) 1919. júl. 20. - 2008. jan. 11.

Bobby Fischer (sakkozó) 1934. márc. 9. - 2008. jan. 17.

Heath Ledger (színész) 1979. ápr. 4. - 2008. jan. 29.

Selmeczi Roland (színész) 1969. okt. 10. - 2008. jan. 30.

Roy Scheider (színész) 1932. nov. 10. - 2008. febr. 10.

Ron Leavitt (forgatókönyvíró; Rém rendes család) 1947. nov. 7 - 2008. febr. 10.

Anthony Minghella (rendező) 1954. jan. 6 - 2008. márc. 18.

Arthur C. Clarke (író) 1917. dec. 16. - 2008. márc. 18.

Richard Widmark (színész) 1914. dec. 26. - 2008. márc. 24.

Charlton Heston (színész) 1924. okt. 4. - 2008. ápr. 5.

Sydney Pollack (rendező, színész) 1934. júl. 1. - 2008. máj. 26.

Yves Saint-Laurent (divattervező) 1936. aug. 1. - 2008. jún. 1.

Bo Diddley (blues-zenész) 1928. dec. 30. - 2008. jún. 2.

Fejtő Ferenc (író, publicista) 1909. aug. 31. - 2008. jún. 2.

Sánta Ferenc (író) 1927. szept. 4. - 2008. jún. 6.

Csingiz Ajtmatov (író) 1928. dec. 12. - 2008. jún. 10.

Stan Winston (trükk- és maszkmester) 1946. ápr. 7. - 2008. jún. 15.

Kolonics György (kenus) 1972. jún. 4. - 2008. júl. 15.

Alekszandr Szolzsenyicin (író) 1918. dec. 11. - 2008. aug. 3.

Bernie Mac (színész) 1958. okt. 5. - 2008. aug. 9.

Isaac Hayes (zenész, a Séf hangja) 1942. aug. 20. - 2008. aug. 10.

Phil Hill (F1 világbajnok) 1927. ápr. 20. - 2008. aug. 28.

Illovszky Rudolf (edző) 1922. febr. 21. - 2008. szept. 23.

Paul Newman (színész) 1925. jan. 26. - 2008. szept. 26.

Rick Wright (zenész; Pink Floyd) 1943. júl. 28. - 2008. szept. 15.

Bálint Ágnes (író) 1922. okt. 23. - 2008. okt. 24.

William Wharton (író) 1925. nov. 7. - 2008. okt. 29.

Michael Crichton (író) 1942. okt. 23. - 2008. nov. 4.

Gyurkovics Tibor (író) 1931. dec. 18. - 2008. nov. 16.

Horst Tappert (színész) 1923. máj. 26. - 2008. dec. 13.

Harold Pinter (író) 1930. okt. 10. - 2008. dec. 24.

Néhány újabb photoshopping-képrejtvény-agygombám

Ez itt egy feltörekvő ifjú modell, aki konkurenciát jelent a befutott címlapnőkre. Vagyis ő egy

 

ELLENLÁBAS.

 

 

 

 

 

 

Ha Ön vegyész, vásároljon James Bondtól! És máris tulajdonában lehet egy

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KÉMCSŐ.

 

 

 

Két parizer sétál az utcán, anya és lánya:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végezetül itt van az R-GO egyik sikerdala japán feldolgozásának videoklipjéből egy fotó. A dal címe nem más, mint:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

BALLAG A KATANA

Egyszer elkezdtem írni egy mesét az épp akkori kedvesemnek -- ő az egyetlen nő, akinek mesét kezdtem írni. No persze, nem lett kész soha, de ez a pár oldal, amit egy szuszra írtam le 2004 ősze egyik éjjelén, mégis neki szólt. (Persze, azután elvesztettem ezt a mesét. És azt is, akinek írtam. Kétszer is elvesztettem Őt: egyszer az én hibám volt, egyszer az Övé. De bárhogyan is volt, az egyenlegünk mégis gyönyörű.)

A koncepció nem volt más, mint hogy két teljesen különböző kinézetű „lény” találkozik valahogyan és rájönnek, hogy a külső, a test, az csak egy dolog, valójában lelkileg ők teljesen egyek, bárhogy is hívják őket és bárhogy is nézzenek ki.

 

Na most kb. ezzel a sztorival keresett 1 év múlva pár száz milka dollárt Hollywood a Shrekkel. Esküszöm, hogy nem beszéltünk össze. De hogy ők nem hívtak fel, hogy „hello, épp most gazdagodunk meg az asztalfiók-ötletedből”, az biztos.

 

És most jön az egész kurva élet lényege.

 

Ezúton üzenem annak a bangladeshi lánynak, aki most 17 éves, ül egy sátor előtt és marhatrágyát dobál a tűzre, hogy ő az, akit nekem teremtett a sors, pedig ő teljesen más, mint én, de attól, hogy ő 3 hete nem fürdött, és a bőrét kicserzette a monszunszél, én meg márkás tusfürdőket használok, mégis lehet, hogy ő az, aki az én párom lehetne.

 

Mert mindenkinek megvan a társa valahol: vagy 1000 kilométerre, vagy 1000 évre. De valahol biztos, hogy megvan.

 

És a mese eleje így szól (vége nincs, közepe sincs, de nagyon szeretem, mert akartam valamit mondani vele, és mert olyasvalakinek írhattam, aki meg is értette):

 

*****

 

            A lótalpú királykisasszony (LK) kissé mélán nézte magát a díszes faragású tükörben. Ma fejezték le a 17. kérőjét, és a kezdeti borzongás, amint a lenyakazott testről a fej a sárba csuppant a tőke alatt, már kezdett veszteni a varázsából. A LK voltaképpen nem is értette, minek ez a felhajtás a lovagokkal, hiszen ők csak lovagok, izzadt lábú konzervdobozok, akik ugyan nagyszerűen tudnak lándzsát törni és ékes dalokat énekelni, na de a lótalpúság lényegéről fogalmuk sem volt, s mint ilyen, ebben a vonatkozásban nem sok hasznukat lehetett venni.

Akkor már inkább egy ló – gondolta a LK, bár valami sejtése neki is volt, hogy a lovaknak sincs talpuk. Csak neki volt. És ez nem volt túl vidító gondolat, és a látszólagos ellentmondásra, miszerint ha a lovaknak nincs lótalpuk, neki akkor hogyan lehet, nem volt kedve eltöprengeni.

A nap kezdett lebukni, és lévén szüret hava, ez azt jelentette, hogy közelített az

az esti bőgés ideje. Nosza – gondolta a LK, és már éppen hozzá is fogott volna, amikor kopogtak szobája ajtaján.

Muszáj? – gondolta a LK. Kezdett kissé társaságkerülő lenni. A lótalpúság egy idő után eluralkodik az ember gondolatvilágában, az ember csak erről tud beszélni, erre koncentrál, és valahogy azt érzi, egyedül van a világon. Mert senki sem tudja, milyen érzés is a lótalpúság. Csak az, akinek van.

A LK néha úgy érezte, ez az egész hajcihő, a korona a fején és a díszes köntösök mit sem érnek, ha egyszer ő nem olyan, mint mások. Hiába tölthetné el elégedettséggel, hogy ő szép és művelt, s hogy vitte valamire, mert hiszen királykisasszonynak lenni mégis csak karrier, nemdebár, még akkor is, ha nem saját erőből lett azzá, hanem csak úgy belecsuppant az egészbe. De ez most mellékes kérdés. Szóval éppen boldog is lehetne, csak éppen képtelen rá.

Megint kopogtak. A LK el is felejtette, hogy azt kellene mondania, szabad. Csak ült a tükör előtt, lótalpát lógázta a karosszékből, és arra gondolt, hogy le kellene mennie apja pincéjébe, egy üres butellában felhozni egy kis finom bort, és azt művelni, amit a parasztok lerészegedésnek neveznek, és talán akkor előjön, amit nem lát most, és nem látja majd azt, amit látni sem szeret.

Kopp, immár türelmetlenül. A LK egy pillanatra elképzelte, hogy megfogja azt a kristályvázát, ami ott fekszik az asztalán, azt mondja: tessék, és amikor az a szolga, aki éppen be akar jönni, mert például hozza az éjjeli puncsot, amitől olyan jót lehet aludni, és bedugja a fejét, a váza ott fog szétrobbanni az arcán, és feltehetőleg igen erősen vérezni fog, ami kellően borzongató ugyan, de valahol mégis érdekes, és hát mégis csak egy szolga, majd kap flastromot a felcsertől, meg néhány tallért, de mi van, ha a szilánkok levágják a fejét, és az elgurul a szőnyegen, és megáll a LK lótalpa alatt?

Az elgondolás több volt, mint izgalmas.  A LK ám csak sóhajtott (még egy elgurult szolgafejhez sem volt kedve) és azt mondta:

– Tessék.

Az ajtó kinyílt. A váza szerencsére maradt az asztalon, mert a király maga jött be az ajtón. Nem jó ómen királyokat fejbe vágni vázákkal. Határozottan nem jó.

A király szuszogva csukta be az ajtót, kissé kövér ember volt, a toronyszoba pedig magasan. A király mindenesetre hiú ember lévén nem akarta a lelkét kiköpni, pedig közel volt hozzá a 47 lépcsőfok után, így csak szuszogott erősen. Ámbár fáradtnak lenni még mindig jobb, mint lótalpúnak.

            A LK arra gondolt, hogy egyenesen beleüvölti az apja arcába: Nekem egy iskolát végzett bölcs ember kellene, aki érti a lélek rezdüléseit, nem pedig egy ostoba lovag! Atyám, miért ragaszkodsz az ostoba viadalokhoz, mikor semmi nem oldódik meg tőle, és én csak bőgve ülök tovább a szobámban?

            De nem szólt semmit, csak nézte öreg apját, a királyt, aki jót akart, csak nem tudta, hogyan tegye. És amíg apja végre kipihente magát, és elmondta, amit akart, a LK arra gondolt váratlanul:

– Ennél még egy ... bejglilábú bányabékának (BB) is jobb lehet.

            És bizony jó, hogy csak gondolta ezt és nem mondta ki, mert legalább ketten lepődtek volna meg rajta úgy istenigazából: a király és maga a BB.

>>>>> 

A BB mindenesetre minderről mit sem tudott, de ha hallja e gondolatot, határozottan cáfolta volna. Ki-be mászkált a bányából, húzta maga után azt a követ, amit kimunkált, egy kis fonott kosárban. Nem is igazán tudta magáról, hogy ő BB, mert a maga nyelvén nem így hívták magukat ezek a szerzetek, csak az emberek ragasztották rájuk ezt az elnevezést, bizonyára gúnyból. A BB ezzel sem törődött, csak azzal, hogy neki dolga van a bányában, és hogy az apja, nagyapja, dédapja is ezt ezt a munkát végezte. Monoton egy élet volt, de biztos megélhetést adott, mert mindig előbukkant néhány ragyogó pipacskő, amit a királyi kincstár aztán megvásárolt, mert kellett az uraságok ruhájára dísznek.

A BB nem látta sohasem a királylányt, még rajzon sem. Így azt sem tudhatta, hogy amit a királyi udvarban lótalpúságnak neveznek, azt a bányavidéken bejglilábúságnak hívják. Csak míg a BB-kon jól látszott ez a kis formai eltérés, addig a királykisasszonyokon ezt jól lehetett palástolni, mondjuk egy hosszú, földig érő – palásttal. Meg aztán, ki mert arra gondolni, hogy a királykisasszony baja lehet egy egyszerű bányabéka baja is? Hah, micsoda felségsértés lenne.

Persze, a BB-nak nem volt ideje ezen gondolkodni. A nehéz munka leegyszerűsíti a gondolatok áradását, gazdaságosabban elmélkednek a kemény munkát végzők, és nem fecsérlik energiájukat fölös lelki viharokra. A királylány ezt megtehette, ő általában unatkozott. A BB ellenben szinte soha.

A BB ráadásul nem panaszkodott soha a maga bejglilábúságára. Voltaképpen úgy tekintett rá, mint valami természetes dologra, ami van. Másrészt, ha néhanapján lejutott a hegyekből a vásárra, ami a bányavidék alján volt egy városban, ahova a hegyi emberek, bányabékák és más szerzetek vitték le a hegy kincseit, hogy pénzre, eledelre és más javakra cseréljék, nos, akkor láthatta, hogy a többi szerzetnek semmiféle bejglilába nincs. Vagyis, még különlegesnek is érezhette magát, és ez voltaképpen vidám gondolat. Mert aki egyedi és eredeti, annak nincs szégyellnivalója. Ha pedig van, azt sem ő gondolja, hanem a többi lények.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a bányabékák ostobák voltak. Nem, nem. Csak éppen nem voltak túl műveltek. Hol is tanulhattak volna például betűvetést, mikor siheder koruk óta a föld alatt dolgoztak? De megvolt a magukhoz való eszük attól még, hogy nem törték feleslegesen a buksijukat és nem elégedetlenkedtek mindenen. Másrészt a kemény élet miatt nem is nevettek sokat, csak ha módjuk volt rá, az pedig nem sokszor volt.

– Még mindig jobb nem nevetni, mint állandóan vihogni valamin és nem is érteni, miről van szó – mondta volna erre egy bölcs öreg BB, aki már nemzedékek óta túrta a hegy gyomrát a pipacskő után. A mi BB-nk erre bólogatott volna lelkesen, bár nem tudta pontosan, mi is az a ’vihogni’.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a BB-ák szomorúak voltak. Csak éppen nem voltak vidámak. A hegy gyomrában nem különösebben nyílt mód mulatságok tartására, így hát annak örültek, hogy nem volt miért szomorkodni. És ez néha sokkal jobb, mint szomorkodni valamin, miközben tengernyi okunk lenne örülni, de képtelenek vagyunk rá.

Ha a BB tudta volna, hogy a bejglilábúságot a királyság szívében lótalpúságnak nevezik, nem értette volna, hogy a királykisasszony miért is olyan szomorú miatta. Megvonta volna a vállát, ha lett volna válla, de ennek híján legfeljebb a fejét csóválta volna, ha lett volna nyaka. Nos, mindenesetre ezen okok miatt inkább csak nézett volna a dülledt szemeivel, amit kikezdett már kissé a por és a sötét, és arra gondolt volna: minek ez az egész butaság, amikor nincs szebb annál, ha meglátjuk a napot, amint az égen ragyog?

A palota és a hegyek tehát azonos dolgokat merőben különbözően láttattak. Érdemes lenne úgy fűzni mesénket, hogy a lótalpú királykisasszony és a BB találkozzanak, és ettől mindkettejük elméje és lelke új élményekkel, gondolatokkal és érzésekkel gazdagodna. Mondhatni, rácsodálkoznának azon, hogy mennyire egy cipőben járnak. De ez a hasonlat azért sántít, mert a BB-nak nem volt cipője.

Nos, a mesélő ilyenkor elgondolkodik, esetleg szippant egyet a pipájából és a bodorodó felhők között elmereng: vajon találkozhattak-e és szót érthettek-e egymással?

Nem sok esély van rá, lássuk be.

Persze, a mese attól mese, hogy a lehetetlen is lehetséges. A mesélő pedig attól mesélő, hogy a könyörgő gyerekszemeken meghatódva bólintson: igen, ők találkoztak egymással, és...

– Ééééés?? – kérdik ezek a csillogó szemek.

– Hohó – felel a mesélő. – Milyen mese az, amit előre elmondanak? Találkoztak és kész, mára legyen ennyi elég, irgumburgum, hátrakötöm a sarkad, ha tovább faggatózol, mellesleg, megöregszel, ha kíváncsi vagy... – és egyéb mondások, amikről minden gyerek tudja, hogy butaságok, mert a sarka mindenkinek hátul van, öregedni meg akkor is fog a gyerek, ha nem kérdez soha semmit, csak hallgat, mint a sült hal.

– Vagyis?? – szegezik neki a kérdést a mesélőnek fölényük teljes tudatában a gyerekek. A mesélő erre megvakarja a fejét, és kissé dühösen, de magában azért mosolyogva azt mondja:

– Hát igen... az a kis amulett. Ha azt nem találták volna meg a bánya egyik tárnájában...

És jelentőségteljesen elhallgat.

Az ördög vigye el az ilyen mesélőt!

A gyerekszemek persze még kerekebbre nyílnak. Amulett?

Na persze, ilyenkor van a fejezet vége, ilyenkor csukja be anyu a könyvet és ad búcsúpuszit, és akkor egy napig kell még várni, hogy kiderüljön, milyen amulett is az, és hogy is kerül el a BB a LK-hoz, és egyáltalán, milyen mese ez???

Gonosz műfaj a mese. És ebben még a BB és LK is egyetértettek volna egymással, tudtukon kívül. Mert maguk is így nőttek fel, meséken, és mindig a legérdekesebb résznél jött a búcsúpuszi (illetve a BB-ák nem puszilkoznak, csak buksin legyintik finoman a piciket), csak a palotában gyémántvárról és királyfiról szólt a mese, a hegyvidéken meg egy BB-ról, aki talált egy akkor a pipacskövet, hogy a manók is elirigyelték, és akkor...

– Na de az amulett!!! – kiáltja valaki. – Azt mondjad, te mesélők szégyene!

A mesélő erre mosolyog, szippant egyet a pipájából és kinyitja az emlékezés kapuját, amelyen örvénylő színekkel áramlik ki a mese aranyfonala, hogy körbefonja és elringassa azt, aki hallgatja. Mert volt egy amulett, amely valaha egy varázslóinasé volt, aki elvesztette a hegyvidék szirtjei között, hogy aztán egy földrengés besodorja a mélybe, sok-sok emberöltővel ezelőtt, hogy aztán éppen egy BB találja meg...

Hát, ez eléggé valószerűtlen történet, nemde?

Pedig a valószerűtlen és a lehetséges között csak mi mondhatjuk meg, hol a határ. És aki eldönti, hogy ezt a határt átlépi, az teszi lehetségessé a lehetetlent. Mert mindenki képes arra, hogy csodát tegyen. És mindenki képes arra, hogy megtalálja a maga amulettjét. Még egy BB is. Csak neki tovább kellett keresnie, mint esetleg egy ezüstajkú tótündérnek. De aki keres, az előbb-utóbb talál is. Persze, azt is észre kell vennie, hogy találtunk valamit. Mert ha csak elmegyünk a magunk amulettje mellett – csoda nélkül éljük le az életünket.

És csoda nélkül nincs mosoly az emberek arcán. Pedig az amulett is egy mosoly miatt került elő. De mielőtt erről szót ejtenénk, még térjünk vissza a LK-hoz és a királyhoz, mert ott is nagy dolgok vannak készülőben.

 

NŐ ÜVEGBEN

 

Buján gőzölögsz körül, te ringyó,

ujjaim vadul tapogatják ringó

derekad s telt melleid.

Testedet gyúrva melyik

aszkéta ne dobná el elveit?

 

De tested mindenütt egyforma, hideg kő,

mert lapos és hűvös a tévéképernyő,

melyen át látom ringó derekad,

telt melleid – és saját magamat.

 

És saját magomat.

 

                                   *****

PORLASZTOTT SZERELEM

Valaki kivitt az utcára

S letett a friss levegőn.

Ott feküdtem, lebegőn,

Furcsa szemekkel nézve a világra.

 

Eszembe jutott az a ribanc.

„Már nem szeretlek” – mondta halkan.

Lehajtott fejjel elrohantam,

s részegre ittam magam.

 

Gyomromba lépett az alkohol lába,

Szívem üres volt, fejem pedig kába.

Nyáladzva motyogtam: „hát nincs benned szánalom?”

 

Hülyén zokogva, arccal a sárba,

Belegörnyedtem az éjszakába,

S szélnek szórtam ostoba bánatom.

                                   *****

FÉNY ÉS ÁRNYÉK

 

Ha te nálam vagy, fekszel meztelen

s a napsugár a kezedre hull,

az én kezem is mozdul: festene;

fény és árnyék – dolgoznak vadul,

kiemelik minden buja porcikád

– lágy szemérmed íve Fekete Úr –,

arannyal rajzolok körébed glóriát;

fény és ágyék – minden elszabadul

                                   *****

ELHÚZÓDÓ SZÜZESSÉG

 

Bújj majd hozzám.

Remegve,

horpadt melleddel,

ráncos, aszalt bőröddel,

kopasz ágyékoddal.

Bújj majd hozzám.

Hisz én sem leszek

különb nálad.

                       *****

ARS(E) POETICA

 

Megeheti a fene a költői a babért,

Ha a költő se költ, csak elmegy babért,

Hogy főzeléket főzzön,

Meg sört igyon, s pocakja nőjön.

 

Ha már a költő sem ír (csak angol),

S egész nap egy velőscsontot hangol,

Ott már baj van, Ottmár! Oda a költészet.

Megette a rosseb a tenger sok észet.

 

Bár a költő tudja, hogy unalmas, mit mond,

De nem hagyja abba. S addig nincs is gond,

Míg énekelhet, s „értő” füleknek éneke kell.

Bár csak fűzfaversek, semmi érzékkel.

 

No, de ha tetszik, akkor miért ne

Tehetném ezt én is, elvégre

Vagyok oly rossz költő, mint a többi sok.

Bölcselkedő, okoskodó, gyíkhülye pasasok.

 

Én legalább bevallom, hogy nem értek „versül”,

De azért várom, hogy egyszer talán elsül,

Amim van – s tán majd még meg is tapsolnak.

A hírnévre vadászom, én, ostoba hólyag.

 

Én vagyok az őszinte költő, aki

Szeretné azt hinni, hogy valaki.

Pedig oly ostoba vagyok, mint sok más lírikus.

 

No, de most már elég, picim. Qss.

 *****

SÉTA A HOLDON

Oly könnyűek vagyunk, érzed-e?

Lebegünk.

A négy kar szerelmes dzsungele.

Megyünk,

Testünk egymásba olvadva jár.

Nevetünk.

Az egész oly egyszerű már.

                                   *****

BOLDOG DAL

Mint árbocot s vitorlát vesztett

Félőrült, süllyedő hajó

Tántorgok öblödbe.

 

Sima ott a tenger, nincsen hullám,

Bőröd puha mólóján

A szeretet nagy csokrokba kötve.

 

Nincs korhadt fogú, durva tengerész,

Ki gúnyolódik az albatrosszal.

Minden oly igaz és tiszta.

 

Hitetlen vagyok, becsukom szememet.

Nem tudom elhinni, hogy ez lehet.

Kikötöttem Nálad. Többé nem fordulok vissza.

                                   *****

KOLDUS DAL

 

Vér a havon. Körben emberek.

A kolduson nevetnek,

Kinek rongyos szeretetbe burkolva szíve és lába.

Halkan ordít az éjszakába:

 

Csak ennyim van, látod.

Nem váltom meg vele a világot.

A szenvedő Krisztusok kora lejárt.

Nem is érdemli meg e hitvány világ.

 

Nem is a világ fáj nekem, kicsim.

Úgy szeretnék adni, de semmim sincs.

S Te úgy szeretnél kapni.

 

A szenvedés nem nagy kincs,

De én őrzöm: ez a Van, mi Nincs.

Véres szájjal halottba harapni.

  

            *****

ÖRDÖGLAKAT

 

Sovány vigasz, hogy most karomba dőltél,

Ha előtte heteken át egyre csak öltél,

Kínoztál, gúnyoltál, mindig kinevettél,

Hátam mögött gyávának s hülyének neveztél.

 

Mit ér a gyönyör, ha íztelen és rideg?

Mint zacskóból a cukrot osztod szét szerelmedet:

Nem számít, hogy hol és nem számít, hogy kinek,

Csak duplán kapd vissza. Nem baj, hogyha hideg.

 

Kívül porcelán, belül sötét verem.

Mi az én bűnöm, hogy mindig ezt érdemlem?

Legjobb lenne tőled elrohanni.

 

De nálad van a mágnes és belém verve vasad,

Nem lesz ez jobb soha, csak borzalmasabb.

Lábad előtt fogok végleg megrohadni.

 

 

                                   ******                                  

 

GORDIUSZI CSOMÓ

 

A szeretet mint kiöklendezhetetlen

Mócsingos csomó gyűlik össze bennem.

Majd’ belészakadok.

 

Lenyelni nem tudom, mert ha lenyelem,

Nem lesz abból más, csak önszerelem.

S Nárcisz nem vagyok.

 

De ami még rosszabb, kiköpni se bírom,

Kettétépi szívem, szétszaggatja torkom.

S hányni nem akarok.

 

Hát emésztem magamban ezt a rágós vackot,

S úgy élek én, mint egy akasztott:

Bár nincs nyakamon kötél, mégis megfulladok.

 

                               ****

ÚJMAGYAR MÁRIA-SIRALOM

 

Süppedő homokban fuldokló halak

Koszorúzzák napkorong arcodat.

Testeden alvadt vér s mocsok.

Kutyák. Ordító zsoldosok.

 

Keresztre tűzött kiröppenő lélek,

Pokol a menny s a levegő már méreg.

Madarak csőrében széttépett csecsemők

Siratják halkan a halálba menőt.

 

Mert tévedett isten, mikoron azt hitte,

Mikor édes fiát a keresztre vitte,

Hogy megtisztul a világ halála által.

 

Hiába folyt vére, mocskosabb a világ.

Minek olyan isten, aki édes fiát

Hiába ölte meg rettentő halállal?

 

(1990)

 

                        *****

                 A GYÁVA                   

Vad, kocsányos, sűrű éjjel

lengi körül az elhagyott dombokat.

Arcán szürke árnyak, a világ sincs ébren,

távol van már minden emberi gondolat.

 

Három lépést kell csak megtenni,

hogy végre elolvadhasson

csillagtalan éjben, jéghideg vízben

sok szürke árny a tébolyult arcon.

 

Két lépéssel áthidalni a kínokat

nem nehéz, ha nem remeg a láb.

Zöld-kék, zöld-kék sűrű az éj,

nedves homok, fekete világ.

 

Az utolsó lépés már csak merő formaság

– de remegni kezd a szív és az ész.

Hajnal pírja fest kormot az arcára,

posványszürke tenger, hogyha belenéz.

 

(1990)

 

                        *****

                      POST

az egészben az a legmegalázóbb

amikor fel kell öltözni

ez már nem egyenlőség

itt már minden ruhadarabnak

hangsúlyozott szerepe van

mikor a szoknyához érsz

már el is felejtetted az egészet

kicsavart ciromként húzom fel a cipőm

s arra gondolok

legalább a nevem megkérdezhetted volna

 

 

 (1990)

 

Ez azon reklám helye, amire nem kértek fel. Fontosnak tartom önmagamtól is, tehát a legkevésbé sem esik nehezemre írni róla. Sőt: teljes nyugalommal és meggyőződéssel teszem ezt. Ugyanis érdemes.

Egy kedves barátom regényt ír Bellum Atlantis címen. Folytatásokban, weboldalon, kiváló kultúrpárhuzamokkal, ötletekkel, fordulatokkal, és finom írói vénával.

Ergo est legendum.

(újmagyarul kb.: rámoccanni, gyíkok, de azonnal, és akkor megértitek jelen poszt címét is)

His name is: Salty. Rob T. Salty.

http://www.irjunkegyutt.hu

-- mondta KMCs monogrammú igen kedves cimborám jó évtizede, kb. a Tomorrow Never Dies megjelenése idején, merő szóviccből, nem is gondolván, hogy veretes szavai 10 év múlva komoly értelemmel bírnak majd, hiszen a franc se hitte volna, hogy eljön a Kvantum Pöcse

Ha az emberfia elmegy egy olyan filmre a moziba, amiben nem hangzik el (van még ilyen a sorozatban?) a bemutatkozó klasszikus mondat (a nevem Bond, James Bond; lásd még: a nevem Lawrence, Leslie L. Lawrence), sőt, aminek a címe sem igazán érthető, urambocsá, még a film után sem igazán, főleg, ha összeveti a jóember az eredetivel (Quantum of Solace, kb.: A nyugalom pillanata, vagy: Vigaszdíj), akkor a) Bond-fan, b) hülye.

Posztíró mindkettő.

És mégis/mégsem: nincs kedvem elemezni, mitől rosszabb vagy jobb Bond a mostani, mitől rosszabb vagy jobb film ez, mint az előző, vagy mint hárommal előtte. Nem látom értelmét, ami elég szomorú. Nyilván azért, mert rosszabb, tehát szó megszakad, hang fennakad.

Egy látványos high-tec vuhszia az egész, csak a bosszú-motívumon túl nehéz érteni, mert a főhős egy baltaarcú paraszt, script meg nincs. (A film alapját és előzményét képező TPS/FPS lineár-bummbumm játéknak sincs több, de ott legalább lehet fedezékből headshotokat szórni.) Nő kettő van, de valójában egy sincs, ellenben van opera, sivatag, jellegtelen gonosz emberek, kukába dobott kollega, motorcsónak, arckrémességével is  lehangoló überhiszti M, érdembeli dialógus nélkül kivégzett epizodisták.

De ehhez minek kellett Oscar-díjas Paul Haggis mint forgatókönyv-író, könyörgöm? És az eddigi TOP 3 legrosszabb főcímdalt már csak lesunyt fülekkel.

A többi csönd és halál. Meg vízhiány, mert a modern világban erre is illik gondolni.

A nevem ... az meg lassan nem lesz érdekes, ha így folytatom.

 

A Cure legújabb és régen várt stúdióalbumának sokszori meghallgatása után egy latin közmondás jutott eszembe: parturiunt montes, nascetur ridiculus mus, vagyis vajúdnak a hegyek és kisegér születik. Rém kellemetlen az egyik legkedvencebb együttesem albumáról ezt írni, de sajnos muszáj.

Az 1989-es Disintegration (a Cure szerintem legjobb lemeze) óta most döccentek másodjára nagyot. Ha nem számítom a Mixed Up albumot, a Wish és a Bloodflowers nagyon jó, a Cure pedig jó album. De a Wild Mood Swings albumukkal (kivéve a Want c. kiváló dalt, meg a Jupiter Crash-t) nem tudtam azóta sem kibékülni, és a mostanival sem tudok.

Pedig az első dal (Underneath the Stars) olyan lett, amilyen hangzást én vártam tőlük végig az új albumon: komoly, mély, depresszív, sötét, megragadó tónusok. Mintha a Disintegration-ről maradt volna le, csak így tovább, zászlólengetés a mesternek. Az Only One (az album második dala) még jó is, igaz, Friday I'm In Love-utóérzés, finom kis In Between Days-beütéssel, de slágernek nem rossz, nyilván annak is íródott -- ámbár teljesen elüt az első nótától.

Nos, akkor merre tovább? Netán (kisebbik rosszként) felváltva lesznek ilyen és olyan nóták is? Hát nem, pedig akkor ez egy jó album lett volna még így is, ha ez a színvonal marad. De nem. Oh no.

Sajnos, inkább azt kezdtem érezni, hogy Robika baromira Top 10-dalokat akart írni (ld. pl. Sleep When I'm Dead), csakhogy ez nagyon nem sikerült. Azért még van két dal, amik vonulata (ha már nem az Underneath-hangzás és érzés kerekedett felül) megmenthetné a lemezt (ha a többi is így szólna): a Reasons Why és a Hungry Ghost, amik dallamosan depresszív songok. De ezek is csak szétszórva az albumon, belesüppedve a maradékba.

Ami nem más, mint szagtalan, színtelen POP, affektált fejhangú énekléssel. Spirit nincs bennük, csak a fület karistolják. Komolyan: rossz.

Szomorú, de a sokadik hallgatás után sem tudnék több dalcímet vagy dallamot felidézni erről a lemezről fejből. Ráadásul: én a Club California America óta  nem utáltam Cure-dalt egyet sem. Hát mostmár itt az újabb: a Freakshow. Idióta, dallamtalan semmi - és ez kijött kislemezen is, mon dieu.

Kár volt ezt 4 évig csiszolni: nem lett neolit az a szakóca, maradt életlen és tompa. Remélem, az új turnén nem ezt az albumot nyomják gerincként a koncerteken, csak erősen szelektálnak belőle.

Mert aki képes hegy lenni (már pedig Robert Smith igen), az lavinát és kőgörgeteget szüljön, ne egeret, ha kérhetem.

 

http://allmusic.com/cg/amg.dll?p=amg&sql=10:azfrxztkldae

https://www.youtube.com/watch?v=7m2_ohAWk6g