A TCM-t első lemezük óta nagyon szeretem: a Kirkland­-Jordan páros az electro-bigbeat dancemusic szerintem legjobb zenekara. Sokszor össze szokták hasonlítani a The Chemical Brothers-szel -- de ez teljesen felesleges, mert a CM sokkal jobb. :) (Kedvelem a TCB-t is, de azért a Surrender utáni albumaik nem annyira emlékezetesek.)

A TCM-től a Vegas és a Legion of Boom két mestermű (utóbbit Grammy-re is jelölték), a többi albumuk (a Tweekend, a Nike megrendelésére készített Drive, a két Community Service-remixalbum) is kitűnő, nem is beszélve számos egyéb remixükről (pl. Moby – Come On Baby-jét zseniálisan átdolgozták), vagy a London c. film soundtrack-jére készített pár dalról. A Keep Hope Alive pedig egy felülmúlhatatlan himnusza a műfajnak, és kész.

A TCM jellegzetes, zúzós-röcögős hangzása teljesen egyedi albumokat kínált eddig. Ezért is fura kissé az új lemezt hallgatni. Nem mondom, hogy a sajátos hangzás elveszett, mert ott van bár, csak nem annyira egyértelműen, mint eddig -- de a jellegzetes TCM-effektek és motívumok sokszor nem dominálnak, csak kiegészítenek (pl. a Sine Language című dal kiváló lenne, ha nem lenne benne „ének”).

Ennek oka lehet, hogy hallhatóan többféle zenei hatásból merítettek, ill. szinte minden dalban vendégelőadó vett részt, így a lemez eklektikusabb lett az eddigieknél. Mivel 3 dal már ismeretes volt előzetesen is, és mindhárom másként szól -- a tempósabb Double Down Under (bár a lemezen egy eltérő verziója szerepel), az album egyik legjobb dala: a húzós Drown in the Now, és a kissé lassabb Black Rainbows --, nem tudom, min is csodálkoztam egyáltalán. Pedig de.

A változatosságra még jó példa a Dirty Thirty-ben és a Blunts and Robots-ban (ezek a jobb dalok közé tartoznak) a New Order gitárosa, Peter Hook jelenlétét igazoló, a New Order jellegzetes gitárhangzását felidéző dallam. Akad lassú nóta is (Falling Hard), szerencsére jellegzetes TCM-effetekkel megspékelve. Stb. (A Kling To the Wreckage viszont egy jellegtelen dal, oda nem illő énekhanggal, monnyonle.)

Vannak még jó nóták a lemezen (pl. a címadó, vagy a Smile), de összességében nincs egy Bound Too Long vagy egy Born Too Slow sem, amiktől pedig mindig berezeg kezem-lábam. Jól hallgatható, gördülő ez a lemez, de nem ragadott magával annyira, mint pl. a Legion of Boom. Lehet kísérletezgetni persze, de azért nehogy az legyen a végére, hogy elfakul és eltűnik egyszer az a régi jó, zseniális TCM-hangzás.

So keep the old method alive.

https://www.youtube.com/watch?v=D_41sRUJC8E

Tracklist:

1)Divided by Night

2) Dirty Thirty (feat. Peter Hook)

3) Drown In the Now (feat. Matisyahu)

4) Kling To the Wreckage (feat. Justin Warfield)

5) Smile?

6) Sine Language (feat. LMFAO)

7) Double Down Under

8) Come Back Clean (feat. Emily Hayes)

9) Slipstream (feat. Jason Lytle)

10)Black Rainbows (feat. Stephanie King Warfield)

11) Blunts and Robots (feat. Peter Hook)

12) Falling Hard (feat. Meiko)