Előrebocsátom, hogy jártam háromszor Rómában, összvissz kb. 1 hónapot az életemből, és teljesen odavagyok érte. Imádom azt a várost, a hétcombú asszonyt. Ergo lehetnék elfogult, ha valaki szívem egyik csücskét (legyen az tér- vagy időbeli vetület) akarja ábrázolni, mert én Catullus-kitűzőt hordok és a Forum Romanum számomra szebb, mint Linda Evangelista a fénykorában.

Úgyhogy elfogult is leszek, pro Iove.

Amit mondandó vagyok: van egy Steven Saylor nevű amerikai fickó, aki merő történelemszeretetből, erős irodalmi vénával és lelkes ismeretterjesztőként visszadobta Hercule Poirot-t (akit itt Gordianus-nak hívnak) a Kr. e. I. századi Rómába, csalafinta krimiket ágyaz bele a Sullától (egyelőre) Caesarig terjedő időszakba, miközben egy Theodor Mommsen-be oltott Jókai Mór.

Araszol előre a római történelemben: Crassuson át Pompeiuson keresztül Ciceróig mindenkit elővesz, beléjük ülteti saját leleményeit, ezeket megspékeli sosem létezett szereplőkkel, és olyan fiktív, de teljesen a korba illő és hihető kontextusú történelmi krimit rittyent az orrom elé, hogy a pofám leszakad.

A csóka simán zseniális: 4 hét alatt 9 könyvét olvastam végig. Ez azért valami, főleg, hogy nekem eddig a római történelmi regények örökös csúcsa Graves "Én, Claudius"-a volt. (na jó: van; de az ezüst mostmár elkelt, ez biztos)

Az Agave Kiadó megérdemel egy kört valami viszkibárban: nagyon jó, hogy elkezdte kiadni Saylor műveit -- szép, ízléses kötetekben. A fordító, Heinisch Mónika kissé sztahanovna munkát végez: voltaképp 5 év alatt lefordította Saylor majd 20 éves életművét, és még mindig szépen ültet át: szinonímáinak dzsungele van, mondatai hömpölyögnek, mint a Tiberis a Trasteverénél.

Az már más kérdés (és ez nem HM hibája: ő fordító, nem történész), hogy egy, a római történelemmel pariban levő szakmai lektor nem ártott volna (Mehercle, ezt még én is megtettem volna szívesen honorárium nélkül  is, csupán csak 1 ingyenpéldányért az aktuális kötetből). Így nem lenne kilométer az ókori Rómában; tudnánk, hogy nem volt Metelli vagy Metella nemzetség, csak Metellus, mert előbbi annak a többes szám alanyesete latinul (= Metellusok), utóbbi meg a nőnemű egyes számú alanyesetű alakja (= a Metellus nemzetség női tagja); hogy nem volt Rómában Tarpei szikla, csak Tarpeia sziklája, mert annak egy régi monda az alapja; meg ilyesmik, de mostmár felesleges taglalni ezeket, hiszen már megjelentek -- tessék legközelebb nem elaludni a napon fényvédőkrém nélkül.

Saylor mindenesetre olyan, mint egy, a saját kliséibe még bele nem fáradt Lőrincz L. László. Fikcióba ágyaz valóságot, valóságba fikciót, népszerűsít és szórakoztat, s teszi ezt végtelenül olvasmányos szépprózában. Hol Ciceró szónoklatába tengerébe csöppenünk, vagy egy konzulválasztás lefolyásába, esetleg a római parricidium megtorlásának szemléletes leírásába.

Csobbantam az időben Saylor által. Elképzeltem, ahogy a Quirites megjelennek a Rostra-nál, előttük a Curia, jobbra mögöttük a Vesta-szüzek háza, kettőezer-hatvan évvel ezelőtt.

Ott akarok lenni.

[http://www.stevensaylor.com/bio.html]