Tört lélek tánca
a lánynak, kit szeretsz, ha eljön az este,
már fáradt a lelke, fáradt a teste,
s kit hiába kérdezel,
hogy meddig menne érted el,
ha minden kérdés kínokat áraszt,
mert nem kapsz tőle világos választ,
és attól félsz, hogy szétesel,
hát meddig menne érted el,
odaadtad magad, de belül csak rettegsz,
mert féled a véget, hogy neki nem kellesz,
bár miatta létezel,
jaj, meddig menne érted el,
csak tép és fáj és szaggat a bánat,
vadhús a lelkeden minden bocsánat,
az, kiért egyedül vétkezel,
ó, meddig menne érted el,
benned a fájdalomba őrület vegyül,
társ nélküli társként itt állsz egyedül,
mert szívében örök rácsokat visel,
vajon meddig menne érted el,
ő, kiben ott rejlik a megváltó tisztaság,
nem akarja bár, de mégis téged bánt,
mert benne már megfakult a jel;
így meddig menne érted el?
szeretni őt, egyedül csak őt,
megalkuvás nélkül, isten s törvény előtt,
mert te a világ végéig, ha kell –
de ő meddig menne érted el?
-----
Öleltél már át
a hajnali fényben
meleg, illatos női testet?
Vonta-e aranyba
ennek az emléke
egész nappalod s ested?
Csitult-e benned Tőle
kéretlen rettegés,
mi körbefon ébredés után,
mert Miatta változik
„igen”-né benned
minden „nem” és „talán”?
A pillanat örök.
S te örülsz, hogy létezel:
mert Vele indulsz el,
s Vele érkezel.
--------
összekoccan
összekoccan a fog
és vonyít a fájdalom
őrjítő
őrjítő rettegés
izzadt tenyér az ágyadon
nincs veled
nincs veled
megfojt a gondolat
méreg pisztoly vonat
méreg pisztoly vonat
--------
futnék Tőle el,
de visszatart,
mi lökne is tovább,
mint lepke a fényt,
e csalárdul hívó halált
zarándoklom körül
szerelme udvarát
-------
a kapu nyitva állt
a kapu csukva van
föléje véshetem
szerettem hasztalan
szerettem hasztalan
kétszínű végzetem
a kapu csukva van
lék felett lépkedem
---------
te még alszol, pihensz, egyetlen kedvesem,
én nézlek a távolból rövidlátó szemmel,
gyönyörű, édes dal halk lélegzeted
el fogsz majd köszönni, fájdalmas mosollyal.
ugye hívsz majd, ugye látlak még,
s vigyázol magadra, bármerre is jársz majd
a rettegés lassan, mint béna koldus
kúszik végig rajtam, s érzem, hogy belep,
verejték ég rajtam: nem kellek már neked
elszöksz majd tőlem, te gyenge s gyermeteg.
pedig kín a búcsú annak, aki tényleg szeret.
...röghalmad oltára élve eltemet
------
rólad szólt minden, kinek a minden is kevés,
dobtam a kockán, pedig nem nyerhettem,
ez a játék vége, ha reménytelent remélsz.
imádtalak téged -- egy önző gyereket,
pereltem érted -- csak nekem fontos ügyért,
ez lett a jutalmam, s egy ostoba bölcsesség:
tudd, ki mit érdemel, s azt is, hogy miért.
rám fonja béklyóját és örökké kisért
az, 'mivé tettél vélt boldogságomért.
(2001)
------
összetört minden, mint a leejtett pohár,
remegő kezemen táncot jár a sár,
én választottam Őt és a sorsomat,
hát ragaszkodom hozzá, mert elegem van már
(megrekedtem bennem, mint a láncra vert madár)
én választottam a magányos perceket,
megszoktam a szürke tucat-reggeleket,
szándékom ez volt, pedig nem akartam,
törődött lelkem nem ad ki könnyeket
(egész énem csak egy görcsbe rándult karom)
dölyfösen tűröm, mit magamból alkottam,
büszke tudattal derékig a porban,
bezártam magam, s a kulcsot nem adom,
nem válthatsz meg engem, mert én választottam
(nem válthatsz meg engem, mert nem akarom)
(2002)
Patkánykodások