Sir James Boring – Kastély a hegyen naplementekor a ködben
(Castle on the hill in the fog when sunset, 2007)
Az interjú 2008 őszén készült a Moondance filmfesztiválon.
HP: Sir James, az elmúlt években számos rendező próbálta megragadni a XIX. századi Anglia unalmas, rémes, fűrészporos, mímelt, borzasztó [itt további 3 perc telik el hasonló jelzőkkel, a terjedelmi korlátok miatt kihagytam - HP] világát. Ön miért döntött úgy, hogy ismét epikus képekbe festi ezt a kátrányos, önmagába hullott, látszatvilágba ködlött (még 3 perc) korszakot?
JB: (pipázik) Well. Ezt még senki nem kérdezte meg tőlem. Ivory kollegám se, pedig ő aztán sokat tud erről a fattyadt, neutrális, szánalmakba fojtott (további 3 perc) időszakról. De hogy válaszoljak a kérdésre, uram (hörpint a teájából), íme a forgatókönyv egy oldala. Csak hogy ne essen kíváncsiskodásán valamiképpen olyatén csorba, amit nehéz lenne a későbbiekben orvosolni, netán enyhíteni olyasféle eszközökkel, amik netalántán nem is méltóztatnak létezni, esetleg, vagy netán, feltéve, de meg nem engedve. Well.
(nagytotál, viktoriánus szoba, megfelelő bútorok, esik az eső, felhők, köd, és miegyéb XIX. századi szükségesek)
Miss Carmella Cox: (hanyatt esik a kerevetre és sósborszeszt szipog): Ahh, elhagyott engem az én Henrym, miért, miért, ó, miért?
Miss Serenity Cox: (félhangosan a hatalmas, dús, kívánatos [még 3 perc] mellei felett) Mer ronda vagy mint állat.
CC: Óh, húgom, szavad szólt netán?
SC: Csak alfelem szenveleg hangosan, bizonyára a babsalátától.
CC: Óh, jól van akkor. Nálad az egy cső két vége egyféle értelmet fúj, és szaguk sem divergál túlontúl.
(Balról besétál édesapjuk, Sir William Cox. Mivel rövidítve WC, évekig pereskedett Walter Closet-el a jogokért. Ezt hívják szar ügynek.)
WC: (együttérzően) Miért zokogsz, Carmella, magzatom az Úrban?
CC: Mert elhagyott Henry, az a cseppvesszején kevés vizet tapasztalt, szellemében bányába szorult senkifajzat.
SC: (mint fent) Mer akkora a segged mint Svájc összes sajtja.
CC: Húgom?
SC: Csak a szellő zengeti a zsenérokat.
WC: Leányom, jó hírem van. Délután idelátogat Sir Holefiller. Látásodat kívánja. Neve bár nem makulátlan, de zengzetes és egyértelmű. És szerfelett jómódú ő. Légy véle zsenge és szíves.
SC: (varrogat) Megbasz, oszt lelép ez is, mint a többi.
WC: Leányom?
SC: Az északi szél süvöltött csupán.
CC: (felpattan) De hiszen az egy kalandor! Hódításai számosak!
SC: (fel se néz) Nem ezt ugatom?
WC: Leányom?
SC: Az inas csengője szólt csak.
WC: Fogadd tisztességgel, Carmella. Minden bárány megtalálja a saját aklát végül.
CC: Hát legyen. Átöltözöm, hogy méltón fogadhassam ezt a nyakanyalottas fertelmet. De ígéretet ne várj tőlem, ó, atyám.Henry még túlontúl a szívemben lakozik.
WC: Az idő mindent megold. Henry is csak ködlepte gondolatfoszlány lészen egykoron. Fontold meg hát távlatokba révdő szándokod jól, leányom. (kivonul Carmellával)
SC: (magára marad, felugrik, a kézimunkája földre hull, ledobálja a ruháit, szexi fekete melltartó, alsó és csipkézett harisnya van rajta, szemlátomást borotválva van, a csípőjén tetoválás, a dereka karcsú, a csípője kerekded, a mellei óriásiak, ruganyosak, igazi kanca [ez itt most további 30 perc - HP]) Megőrülök itt. Ezek a társadalmi konvenciók. Senki nem veszi észre, hogy nő vagyok. Talán a szüffrazsett-mozgalom… Ó, Holefiller. Hogy húzna a véreres farkára az a kefélőgép. Addig szopnám, míg el nem párologna. Addig szexelnék vele, míg kiegyenesedne a talpam.
K: (komornyik, de inasnak is hívják, mivel kissé szikár): Teát, mylady?
SC: (egy nanomásodperc alatt felöltözik, visszaül és varr): Hogyne, Dagobert.
(kinn elkezd esni a hó)
JB: Nah? Hát nem szívbemarkoló? Well?
HP: ...Anyád. (további 3 perc)
Patkánykodások