COMMUNITAS RUSTICA - AETAS AUREA
Az ekvivalencia toposzának utópisztikus manifesztálódása
Petôfi Sándor: Anyám tyúkja című költeményében
/Válasz Szalai Lászlónak/
A "Bölcsô" című lap 1996. május 8-i számában Szalai László fôszerkesztô igen érdekes fejtegetést tett közzé a címben említett költeményrôl. Cikke kettôs hatást indukált bennem: egyrészt megemeltem lelkem hóborította kalapját, hogy Petôfi ezen versét végre a költemény jelentôségének és mondanivalójának megfelelô mélységben és komolysággal tárgyalja valaki (s ezért a jeles cikkírót mindenképp dicséret illeti), másrészt azonban fel is kellett háborodnom (s ezáltal Szalai erénye eltörpülni látszik), mivel magyarázata --sajnos-- nem állja meg a helyét, alapjában érti félre a költemény mondanivalóját, s ez a tény engem a nyílt polémia vállalására kényszerített.
Abban egyetértek a szerzôvel, hogy a vers egy társadalmi prófécia. De: Szalai László interpretációja szerint a vers egy "nyomasztó vízió", egy "negatív utópia", mely lényegében Orwell "Ĺllatfarm"-jának elôfutára. Azon túl, hogy --mint bizonyítani fogom-- ezen beállítás hamis, azt is a szerzô szemére kell vetnem (sôt: hánynom), hogy a költeményt nem Petôfi életművének teljes ismeretében elemezte (ez a tudás természetesen jelen sorok írójának a birtokában megvan), hanem azt kvázi kiszakítva a költôi lét állomásait szimbolizáló versek kontextusából, önmagában próbálta értelmezni. Hiába említi meg tehát, hogy a vers "kulcsfontosságú alkotás az egész életművet tekintve", hiába említ más költôket, akik Petôfi motívumait felhasználták, ismereteinek mélysége nem meggyôzô számunkra, ráadásul a XIX. század ezen költôfejedelmének egész művészetét e félmondattal mintegy a negatívum világának posványába taszajtja.
Ez az alapvetô hiba természetesen csakis hibás értelmezésre vezethette Szalait. A mi feladatunk tehát, hogy a költô életművének komplexumába integrálva értelmezzük a költeményt, megtisztítva a Szalai László által (noha jószándékúlag) ráterhelt interpretációs salaktól.
Véleményünk szerint a vers Petôfi forradalmi költészetének egyik elôkészítô fázisa és a "XIX. század költôi" című vers (melyet itt most nem idéznénk, ismeretét e sorok olvasóitól feltételezzük) zengzetes elôfutára. Szalai egy idealisztikus képbôl közelít egy értékvesztett lét, egy lerombolt egzisztálás felé. Mi éppen fordítva látjuk. A Szalai által hangoztatott kiélezôdô társadalmi elnyomással szemben véleményünk az, hogy a költô éppen az éppen fennálló társadalmi egyenlôtlenségek eljövendô megszűnésérôl énekel. Nem másról van itt szó, mint a falusi, rusztikus, egyenlôségen és hagyományokon alapuló társadalmi formáció egységes kivetítésérôl, a Kánaán, az eljövendô aranykor megjelenítésérôl, vagyis a szereplôk --a költô, az anya, a tyúk és a kutya, továbbá idevehetjük a tojást és a kendermagot is, mint a lét mikéntségének szerves szekvenciáit (viszont nem sorolnánk ide a galambot és a legyet, mely utóbbiból Szalai a költô zsarnoki, fasisztoid jellegű hajlamait feltételezve a kutya identitászavarráról alkot bár éppen humorosnak nevezhetô, de teljesen elfogadhatatlan teóriát)-- egy olyan csodálatos szimbiózisáról, ahol az egyenlôség teljes mámora szövi át a világot. Erre utal pl., hogy a tyúk a házban lakik, s ott teljesen megtűrt személy (hangsúlyozom: személy, nem pedig valamiféle alacsonyabb rendű tollas parazita). S nem csupán azért él a házban, mert a tojás funkciójának végrehajtását képes eszközölni, hanem mert az eljövendô közösségben állat és ember teljesen egyenrangúnak számít. A tyúkra ab ovo rárótt tojásmultiplikálás tehát nem valamiféle "zsarnoki, diktatórikus követelés", mint Szalai véli, hanem azon utópisztikus gondolat releváns manifesztálódása, miszerint ezen rusztikus egyenlôségben mindenki a maga módján járul hozzá a közjóhoz.
Szintén ezt bizonyítja a tyúkra vonatkoztatott "kend" megszólítás is. Egyetértek ugyan Szalaival abban, hogy a tyúk eszének és kotkodácsolásának említése a tyúk és az ember megfeleltetését szimbolizálja, ám nem értem, miért nem követi Szalai ezen helyes gondolatmenetet, s miért csap át egy vakvágányra, melyet ô a "megállatosítás" terminusba torkoltat. Éppen arról van szó, hogy a költô emberre használatos kitételt alkalmaz a tyúkra, s ezzel is az ekvivalencia (vagy megszemélyesítés, esetleg általam kedvelt terminussal: humanofiguralizáció) motívumát erôsíti. Az pedig, hogy a tyúkra (mely nônemű állat, pontosabban a fentebb elmondottakbôl kitűnôen Petôfi felfogása szerint: személy) férfiúi attribútumokkal kicsipkézett advocatio-t kap, mutatja, hogy az eljövendô aranykor rusztikus modelljében megszűnnek a nemi distinkciók, a hímsovinizmust, vagy akár a feminizmust szükségtelenné teszi a közjó megvalósulásán munkálkodók egyetemleges harmóniája. Ezen nemi ekvivalenciát erôsíti, hogy a költemény rendszertani szempontból gerinces tipusú szereplôi között számbeli egyenlôség is fennáll: a költô és a kutya (elôbbi bizonnyal, utóbbi valószínűleg) hímneműek, míg az anya és a tyúk a nôi sexus tagjai (elôbbi bizonnyal, utóbbi mindenképpen).
Hasonló a helyzet a kutyával is. A költô "emberűl" kitétele a kutyát személlyé nyilvánítja, vagyis kvázi humanocanis sapiens sapiens vonásokat ruház rá. Ezáltal a "kutyánk" kifejezés sem "önteltséget sugárzó fejedelmi többes", mint Szalai véli, hanem az eljövô szocialisztikus közösség "minden mindenkié" elvét vetíti elénk. Ezen logika alapján a kutya cselédként való ábrázolása és a háznál való szolgálása is elveszíti negatív kicsengését. Ezt nyomatékosítja a cseléd és a kiskirály kifejezések szembeállítása is, mellyel a költô a társadalmi egyenlôtlenségek megszűnését, a barátságot sugallja ezen coetus keretein belül.
A költeményben tehát egy kettôs idôsík figyelhetô meg: egyrészt a jelen, melyben a kissé kivételezett helyzetű tyúk, a szolgáló kutya, a csak egy jószággal (azaz a privilegizált tyúkkal) rendelkezô anya, s az ezen felek között kvázi közvetítô szerepet betöltô költô tárul elénk; s a jövô képei, melyekben az egyenlôség, a közjó, a harmónia és a boldog tulajdonnélküliség motívumai csillannak fel a költemény zengzetes sorai között.
Természetesen ezen kor megvalósítása még sok munkát vesz igénybe, de a költô nemhiába fáradozik: a tyúkot rádöbbenti arra, hogy a jövendôben helyzete ugyan nem lesz olyan kiemelkedô, ráadásul funkciója nem változik meg, hiszen továbbra is a tojási aktusban kell iparkodnia (itt Petôfi bizonnyal "A nemzet tyúk nélkül félkarú óriás" gondolatot emeli be a textusba), így tehát semmiféle fizikai megsemmisítéstôl (sem a kutya pavlovi nyálcsorgatással kísért táplálkozási szándékainak esetleges megnyilvánulásától, sem az emberek általi megfôzésétôl) nem kell tartania (ezáltal Szalai "megfôzés-elmélete" is elveszti létjogosultságát); a kutya megérti, hogy a tyúk nem lesz különb nála, és akár együtt is válogathatnak majd a kendermagban, ezáltal a költô a kutyát egyfajta egészségesebb, változatosabb étrend felé terelgeti; az anya pedig ezen harmónia élvezôje lesz, mely harmóniában a költô mindhárom szereplôvel egyesül.
Felhívnám Szalai László figyelmét arra is, hogy az elméletében kulcsfontosságú szerepet kapó, s az általa feltételezett kezdeti idillt leromboló kifejezések (verik, kiskirály) tagadásban (nem, sem, dehogy) szerepelnek. Ez már aláaknázzaa interpretációját. Ugyanakkor megállapítható, hogy a versben hatszor szerepel a "jó" kifejezés, vagy ennek ragozott formái. Ez éppen a költô optimista világképét tükrözi, s nem egy fennálló társadalmi béke leendô szétszakadását.
A költeményben szó sincs Ödipusz-komplexusról, mint ahogy Szalai véli. (Lehetséges, hogy saját félelmeit vetíti a vers értelmezésébe.) A "tojás szűkében" kifejezés mögött a székelés hiányának tájnyelvi kifejezését kell látnunk, mely az anya azon félelmébôl fakad, hogy a tyúk túlzott humanofiguralizációja miatt elveszti e meszes héjú élelmiszer kisajtolásának képességét. Itt tehát az anya tyúk iránti teljes empátiáját kell látnunk.
A költemény értelmezésének végén még egyszer kiemelnénk: Szalai Lászlónak nagy szerepe van abban, hogy e költeményt újra felefedezte az irodalomtudomány. Viszont téves, pesszimista értelmezése miatt el kell marasztaljam. Fiatalok ezreinek életét siklathatja ki egy-egy megalapozatlan, nem körültekintô verselemzés, és sajnos, Szalaié épp ilyen. Éppen ezért javaslom, hogy revideálja már eleve hamvába holt értelmezését, s ajánlom, olvassa el a Best Articles on Silly Interpretations of Literature című angol nyelvű folyóirat 1996/10. számában megjelent tanulmányomat, ahol a "Chicken and Community" című tanulmányomban egyéb adalékokkal is szolgálok Petôfi ezen nagyjelentôségű költeményével kapcsolatban.
Patkánykodások