Aki most abban bízott, hogy pl. valami lópornós élményemet osztom meg, téved, szóval nyugodtan kapcsoljon odébb. Csak úgy gondoltam, illő megemlékeznem arról, hogy 2007-ben épp ilyenkor robogtam Butapest felé, hogy meghajoljak Ősátáni Felsége előtt.
Ma egy éve zúzott a Rolling Stones hazánkban.
(No persze, nem csak ez a nagy show érdemel megemlékezést, én pl. mindig nyavalygok magamban a 89-es Cure-concert, vagy a 2005-ös Green Day összes évfordulóján -- legalább kellemes emlékekre támaszkodva öregszek, sokkal jobb, mint az évgyűrűimet számolgatni)
A koncertről magáról mesélni vagy sokat lehetne, vagy keveset, én választom az utóbbit, mert hát aki ott volt, tudja, miről nem maradt le, aki nem volt, annak meg lövése sincs, hogy milyen finom dolgot hagyott ki. De pótolni sosincs késő, hálistennek épp az idén tavasszal jött ki Scorsese mester Stones-koncertfilmje, szóval spuri a vásznak elé. Nem ugyanaz, mint az élő, persze, de tortát se zabálunk állandóan, néha a krémes is jólesik.
Kérdés, maga Ronnie Wood megnézte-e ezt a filmet, mert épp most olvastam, hogy tavasszal berúgott mint vadszamár és azóta úgy maradt. Be van akadva napi 2 üveg vodkába, meg egy tinédzser orosz pincérlány combjai közé (azt nem írták, hány doboz cigi és hány gramm hernyó a desszert mindez mellé). Teszi ezt 61 évesen.
Istenkém, ebben a rock and roll dologban mégis lehet valami...
Patkánykodások