Nnna, csak eljutottam idáig röpke 1,5 hét késéssel, hogy elmeséljem: hogyan vesztettem el a Sziget-szüzességem. Mondhatom, remek módon, és bár szó érhetné a házam elejét, hogy eddig miért nem jártam a legnagyobb magyarországi zenei dzsemborin (sok ok lehetne, a legfőbb talán, hogy mer' hülye vagyok), azért mentségemre szolgáljon, hogy jobb későn, mint Soma. Viszont ha egy nap lép fel a 10 kedvenc együttesemből 2, akkor muszáj lóra szállni: Andersen meghalt, nincs mese.

Túlesvén a vonatozáson-hévezésen-beléptetésen, vetettem is be magam a színpad közeli közelébe, mert jött az Editors, a kedvenc indie-dark együttesem, amelynek énekese, Tom Smith hangja alapján először azt hittem anno a Munich c. daluk hallatán, hogy feltámadt Ian Curtis, a Joy Divison frontembere.

A koncert remek volt: részben best of az első két lemezről (a The Back Room-ról pl. a Lights, a Munich, a Blood, az All Sparks, a Fingers in the Factories, ill. az An End Has A Start-ról pl. a Smokers..., a címadó dal, a Racing Rats), részben a hamarost megjelenő új albumról pár dal, amiből némelyik egész jó volt, bár mintha a szintit kissé túlpakolták volna bennük (nyilván akarattal), de ezt majd kielemezzük, ha kijött az album.

A koncertben az is remek volt, hogy úgy szóltak a dalok, mint a lemezen: nem vesztek el azok a zseniális gitárhangzások és dallamok, amik miatt nagyon csípem a zenéjüket. Tommy kissé szakállasan és napszemüvegben ugrabugrált, néha 10 másodpercig tátott szájjal, szerintem bolond egy kicsit a gyerek, de jól áll neki, a gitáros meg tisztára az ifjú Billy Joe Armstrong -- a mai fejével. Mindenesetre a közönség kórusban üvöltötte a dalok szövegét, ami Tommynak szemlátomást tetszett. Remélem, ebből azt a következtetést vonta le, hogy majd még visszajönnek ide egyszer az új lemez turnéja során. Erősen tudnék neki örvendezni.

(Lábjegyzet: az Editors-t, joggal, hasonlítgatják a Joy Divison-höz, és főleg a maiak közül az Interpol-hoz, ebben az irányzatban. Na már most lassan gépelem, hogy mindenki értse: az Editors soha nem lesz Joy Divison, de sokkal jobb a dallamvilágában, mint az Interpol. Aki nem hiszi, az járjon utána.)

Addig is íme egy jobb minőségű klip a koncertből:

https://www.youtube.com/watch?v=8sqlbWE2CwA&feature=related

És egy fotó:

Aztán némi pihenő és sörözés következett, majd ugrás a Crystal Methodra. Róluk már színt vallottam az új lemezükről írt poszt során, nem ismételgetem, mennyire és miért szeretem őket. Nos, ez a koncert odacsapott keményen a fülekre: lényegében bikahangerőben 1,5 óráig remixelték egybe a saját dalaikat a Vegas lemeztől kezdve (pl. Keep Hope Alive, Vapor Trail, Cherry Twist, Busy Child, Trip Like I Do) a Tweekenden keresztül (pl. Wild Sweet and Cool) a Legion of Boomon át (pl. Born Too Slow) a legújabb albumig (pl. Divided by Night, Dirty Thirty). Jordan lényegében csak állt ott, mint egy nagy mackó, de Kirkland hergelte a népet, ugrált, mutogatott, közben villóztak a fények, szállt a hidegfüst, és (ha jól saccolom) úgy jó bő ezer ember (egy nagy sátorban ez nem rossz szám) szétugrálta az agyát. Én is, naná. Mindenesetre Kirkland tényleg megígérte, hogy visszajönnek még Magyarországra a közeljövőben. Hát, ez igazán elsőrendű cselekedet lenne tőlük.

Erről elég kevés klip van a célállomáson, de azért találtam egy tűrhetőt:

https://www.youtube.com/watch?v=JQe9PzPZ99s&feature=related

És egy fotó azért erről is:

Levezetésként még pár korsó sör, meg a Placebo kissé távolabbról: nem volt rossz műsor, bár inkább az új lemezt promózták (igaz, a For What It's Worth az jó nóta), de egy Bulletproof Cupid-ot vagy Ashtray Girlt azért szívesen meghallgattam volna a régiekből. (Azért a legtutibb az lett volna, ha a Prodigy nem pénteken lép fel, hanem a Placebo időpontjában: na akkor biztos, hogy szétkarmolom magam a gyönyörtől. De azért így sem panaszkodok.)

Aztán még pár sör, végül a kötelező befáradás, és már be is valék kissé rúgva, a szintén CM-fan keresztfiam (mint kísérőm az egész napi Odüsszeiában) dettó, úgyhogy még valami koncertsátorban is ücsörögtünk, néztük a lányokat, én főleg a Ludditák egyik énekesnőjét, aki igazi kanca, és még zseniálisak a dalszövegeik is, de ekkor már kissé késő volt, és sajna, a hangosítás gyatrasága miatt épp a szövegeket nem lehetett jól hallani. Aztán még volt valami együttes, amelyik bulizenét nyomott hajnal fél háromkor, még topless lányok is voltak a színpadon körítésnek, de nem fontos, mert azért, amiért én a Szigetre mentem, az zseniális volt, és azt egy (sőt: két) szilikonozott csöcs se übereli. (Úgyhogy nem is tudok semmilyen berúgott kislány melléről való vodkanyalogatásról mesélni valami félreeső sátorban, mert az, legalábbis velem, nem történt a Szigeten, ámbár az ötlet egészen jó, mégha nem is azért mentem oda.) Aztán egy barátom barátja elvitt minket kocsival a messze-messze levő szállásunkra, isten áldja érte, hajnal négykor.

És még csak másnapos sem voltam (pedig erős esélyek voltak rá). A kerfiam viszont igen.

Perfect :)