5 év után újra nagylemezzel jelentkezett a posztpunk-rock irányzat legjelesebbje, a Green Day. Az American Idiot világsikere során turnéztak egy nagyot (magam is ott voltam a 2005. jún. 9-i koncertjükön Budapesten), kiadták 2005-ben a Bullet in a Bible c. koncertlemezt, aztán kicsit ültek a babérokon, néha-néha publikálva egy-egy feldolgozást (pl. a U2-val a Saints Are Coming-ot, vagy az Instant Karma c. albumra a Working Class Hero-t), de saját számokkal nem álltak elő.
Így aztán ha volt album, amit már nagyon vártak a rajongók, ez az.
És ha volt album, ami majd kap hideget-meleget, ez az.
Lesz nagy ugatás egyrészt azoktól, akik jobban szerették a banda 90es évekbeli dolgait, főleg a Dookie-t, a 3 akkordos zúzásokat, ezért nem is jött be nekik az AI „politikai punkrock-opera”-koncepciója, hangzása, ergo ez sem fog. Másrészt azoktól, akik nagyon szerették az AI-t, épp ezért most egy részük azzal fog jönni, hogy ez az album is olyan, mint az AI, de annak csak egy harmatosabb folytatása, miegyéb.
Mondjuk, ezek baromságok, mert akkor minden együttesnek fel kellene oszlania az első albuma után. Nehéz a rajongók kedvében járni, ezért talán nem is érdemes. Olyan zenét kell nyomni, amihez épp kedve van egy együttesnek és kész. Aztán majd lesz valami. Nem kell kurvulni állandóan a népnek, úgyis hálátlan egy massza, sose jó nekik, ami van.
És mi a véleménye annak, jelesül nekem, aki egyszerre szereti a Green Day összes eddigi cuccait, a Kerplunk-tól a Nimrod-ig, a Dookie-tól az AI-ig. Annak, aki úgy látszik elfelejt finnyogni, ha jó zenét hall.
Az új album valóban az AI formáját folytatja, kimondottan koncept-album ez is: mint ahogy 5 éve a média általi elbutítást, vagy Bush elnök felsőbbrendűnek hitt USA-ját feszítették keresztre, most is a mindennapi életet veszik górcső alá e 3 "felvonásra" (Heroes and Cons, Charlatans and Saints, Horseshoes and Handgrenades) tagolt albumon; Christian és Gloria, két amerikai fiatal örvén vetít képet a Green Day, az ő történetüket meséli el, ahogy küszködik előre magukat a 21. század ígéreteiben és zűrzavaraiban. Rockopera ez is, de továbbra is nagyon mélyenszántó szövegekkel, Bill Joe Armstrong jellegzetes hangja remekül szól, tolja ezerrel a riffeket, Mike Dirnt keményen basszerel és Tre Cool a szokásos géppuskaütemeket veri a dobján. A hangszerelés remek, az album helyenként keményebb, mint az AI (pl. Horseshoes and Handgrenades), a zene úgy dallamos, hogy közben zúz (na ja, nemhiába a The Clash-örökség), néhol lassabb, szépen szóló betétekkel v. önálló dalokkal (pl. Last Night On Earth) megspékelve, vagy a tempós, zseniális Peacemaker-rel fűszerezve.
A 21st Century Breakdown méltó folytatása a 2004-es albumnak, de aki az Insomniac időszakát keresi benne, elhiheti: az is ott van a dalokban.
1 óra 10 perc kiváló zene. Azt persze nem mondom, hogy érdemes volt 5 évet várni rá (mert annyit senkire és semmire nem érdemes), de ha egy hasonló minőségűt adnak ki majd legkésőbb 2 év múlva is, rendben is leszünk.
(Egyebekben végre egy normális kritika az albumról a Quarton: http://quart.hu/cikk.php?id=3735)
Tracklist:
2) 21st Century Breakdown
3) Know Your Enemy
4) Viva
5) Before the Lobotomy
6) Christian’s Inferno
7) Last night On Earth
8) East Jesus Nowhere
9) Peacemaker
10) Last of the American Girls
11) Murder City
12) Viva
13) Restless Heart Syndrome
14) Horseshoes and Handgrenades
15) The Static Age
16) 21 Guns
17) American Eulogy
18) See the Light
Patkánykodások