3.    szín

 

Churchill: (lecsap egy lapot) Kontra!

Hitler (ő is): Rekontra!

Churchill: (mint fent) Szubkontra! Enyém a lap!

H: Na tessék. A lappokat is elvesztettem.

Sztálin: Finnország szovjet érdekterület!

H: Aztán mióta?

Sz: Mióta az eszemet tudom.

H: (gúnyosan) No, akkor Finnország mégiscsak német terület.

C: Volt. Épp most kártyáztad el.

H: Ezt a pechsorozatot! Megmondta az asztrológusom, hogy ma ne üljek le kártyázni. Bezzeg négy éve… Akkor én nyertem el mindent.

C: Ugyan már, Dolfi. Akkor is csaltál.

H: Kikérem magamnak! Én nem csaltam!

C: Dehogynem. Amikor Norvégiáért kártyáztunk, elrejtettél egy kártyalapot az ingujjadban.

H: (legyint) No jó. De nem is vettem annyira komolyan Norvégiát.

C: De bombázgattad Angliát. Pedig arról nem volt szó.

H: De akkor belenéztél a lapjaimba. Hát ezért.

C: Ha ragaszkodnék az elveimhez, Adolf, le sem ülnék veled játszani. Dehát (sóhajt) az emberiség jövőjéről van szó.

H: Bezzeg négy éve! Először elnyertem Lengyelországot, aztán Hollandiát, Dániát, Franciaországot…

C: Adolf, ne nosztalgiázz. Az négy éve volt és akkor is csaltál.

Sz: Az lényegtelen, csak azt ne felejtsétek el, hogy Finnország szovjet terület.

H: Hát, ha ez a mániád, akkor legyél boldog vele.

C: Na, akkor most a Balkánért egy partit.

H: Én nem vagyok normális. Miért négy évben egyeztünk meg, hogy újra játszunk? Miért nem tízben? Vagy húszban?

C: Mert olimpia is négyévenként van.

Sz: Csak a kártya nem olimpiai szám. Még.

C: (oszt) Ne búsulj, Dolfi, még nyerhetsz.

H: (erősen figyeli) Winston, te cinkeled a lapokat!

C: (idegesen) Één? Ez hazugság. Na gyerünk. (dobálják a lapokat) Kontra!

H: Rekontra!

C: Szubkontra! Enyém a Balkán!

Sz: Hogyhogy a tiéd? Az enyém is! (Feláll és átadja Churchillnek a balkáni és közép-európai területek százalékos igényét feltüntető híres cetlit. Rákosi odaoson, egy pillantást vet a cetlire és szélesen elmosolyodik.)

C: (elolvassa) Na jó. (Visszaadja, Sztálin zsebre vágja, leül.)

H: Lassan elvesztem az összes területet, amit négy éve összekártyáztam.

C: A szerencse forgandó. Még egy partit?

H: Tartsunk szünetet. Most összeszedem magam. (feláll és járkál)

Rákosi: Ezt figyeljétek. (felolvas a kezében levő könyvből) A legfőbb indítóok az, hogy a magyar uralkodó rendszer gyűlöli a Szovjetúniót, a felszabadult munkások és parasztok államát.

H: Még szép.

R: (tovább olvas) A magyar reakció nem érzi magát biztonságban addig, míg a szomszédban a hatalmas Szovjetúnió népei szabadon, boldogan dolgoznak és élnek.

Sz: (tapsol) Jól van, fiam, okos vagy.

R.: Köszönöm, Sztálin elvtárs. Te vagy az én tanítómesterem!

H: Ki írta ezt a marhaságot?

R: (büszkén) Én.

H: Hogy is hívnak téged?

R: Igazságos Rákosi Mátyás.

H: Igen, emlékszem a nevedre. De miért nem vagy börtönben?

R: Miért kellene ott lennem? Ha csak azért nem, mivel olyan jó kommunista vagyok.

H: Egy frászt. Horthy maga mondta nekem, hogy félt téged, mert ilyen jó spiclije, mint te, nincs másik.

R: Ez rágalom!

C: Zsugázni jöttünk, vagy veszekedni?

Sz: Adolf, türtőztesd magad.

H: És miért? Jó ötven éve is ezzel a majommal kémkedtettél utánam. A vér nem válik vízzé.

C: De ha ügyesek vagyunk, whiskey-vé igen.

R: Sztálin elvtárs, ne engedd, hogy Adolf ilyeneket mondjon! Te vagy az én apám.

H: Tényleg? Szép kis család.

R: Úgy értem, olyan jó hozzám, mintha az apám lenne.

H: Akkor hát tőle tudod, hogy a kommunista harcostársakat el kell tenni később láb alól.

Sz: Mit gágározol itt rám? Te ennek csak örülhetsz. Itt érdekszövetségről van szó.

R: Érdekszövetség… Micsoda szavakat használsz, Sztálin elvtárs…

Sz: Na ugye. Adolf, te meg ne beszélj mellé. Te is lemészároltattad ’34-ben az SA-sokat.

H: De ők mást akartak, mint én.

Sz: No látod. Ha nálatok mindenki mást akar, az nem olyan szörnyű, mintha ott akarnak mást, ahol mindenki egyet akar.

R.: Világos!

Sz: Te csak hallgass! Néha olvashatnál klasszikusokat is, ne mindig csak a saját firkálmányaidat. Itt van például a Sztálin-összes.

C: Adolf, gyere már. Olaszországért is kártyázni kell.

H: A Duce a barátom.

C: Majd meglátjuk. A kártya eldönti.

H: Winston, most épp olyan vagy, mint egy jósnő. Csak egy fekete fátyol kellene arra a kopasz fejedre, meg egy füstölgő üveggömb eléd.

C: Hát a szivarom épp füstöl, de (a szeméhez emeli) ebbe nem látok bele.

Sz: Szívj átlátszó szivarokat.

H: Egyszer füstmérgezést kapok a szivarodtól. Komolyan mondom, be lehetne vetni, mint kémiai fegyvert.

C: (pöfékel) Az ötlet jó. Majd kikísérletezzük.

H: (dühösen) Ha jól megnézem, ti most valójában mind az én ellenségeim vagytok. Legszívesebben felrúgnálak benneteket.

Sz: Ez jellemző rád. A megnemtámadási szerződést is szépen felrúgtad.

H: Ugyan! Ha én nem, akkor te tetted volna meg.

Sz: Ez rossz érv, akkor is, ha igaz. Különben is, velem nem kártyáztál. Még arra sem tudod fogni, hogy belenéztem a lapjaidba.

H: Azért támadtam meg a Szovjetúniót, mert kibiceltél Churchillnek.

R: Ez hazugság! A szovjet testvérek erkölcse, az adott szó igazsága…

H: (közbevág) Persze, persze… Te csak tanulj. Még sokra viheted. Te vagy az én legjobb tanítványom.

R: (tanácstalanul) Hát akkor most kinek vagyok én a legjobb tanítványa?

H: Semmi baj. Megoldod. Úgy fogsz uralkodni, mint Sztálin, de hasonlatos módszerekkel, mint én. Ez az elvek szintézise.

R: Szintézis… Micsoda szavakat használsz…

Sz: Hé, te csak ne csábítsd el az én embereimet!

H: Csábítja a frász, jön az magától is. Egyébként én is sokat tanultam tőled.

Sz: Akkor te vagy az én legjobb tanítványom! Úgy látszik, a végén mindenki az én tanítványom lesz. Hogy megnőtt az ázsióm!

C: Apropó, Ázsiáért nem játszunk egy partit?

H: Ázsiáért kártyázz Hirohitóval, te sarlatán.

Sz: Adolf, ne kötekedj velem. Én legalább nem gyújtattam fel a Kremlt, mint te a Reichstagot.

H: Ugyan már. Te olyanokat csináltál, hogy jobban égtél, mint a Reichstag.

Sz: És a zsidók? Hány millió zsidót ölettél meg?

H: Nem sokkal többet, mint te. Te még Leninre is rábizonyítanád, hogy zsidó volt, ha tudnád.

Sz: És mit, te osztrák festéknyaló? A te nagyanyád meg Schicklgruber volt! Szerintem tipikus zsidó név.

H: Na persze, Churchill eredetileg meg Csirkowitz, igaz? Egyebekben vagyok én annyira német, amennyire te szovjet.

Sz: Járjon csak a szád, Adolf. Ezt a partit akkor is mi nyerjük meg!

R: Bizony!

Sz: Elsöpörjük Németországot!

R: Úgy ám!

Sz: Az elég világon győzni fog a kommunizmus!

C: Lófaszt.

H: Rákosi, belőled egész jó idegenforgalmi látványosság lenne, mint visszhang, csak ne lennél ilyen cefet randa. Mellesleg miért nem a seggeden hordod a kalapodat?

R: Merthogy?

H: Ott is épp olyan jó helyen lenne, mint a fejeden.

R: Sztálin elvtárs, ez bánt engem! Védj meg!

Sz: Adolf, hagyd békén az egyik legjobb tanítványomat.

H: Ehh, mi lesz veled, ha Sztálin elpatkol? Évekig bőgni fogsz utána, hogy meghalt a kenyéradód.

R: (lelkesen) Sebaj! Lesz még kenyéradó!

C: (amíg Hitler háttal áll neki Rákosival vitázva, oszt, majd megnézi Adolf lapjait) Gyere már, Dolfi.

H: (leül) Érezd magad megtisztelve. (dobálják a lapokat)

C: Kontra!

H: Rekontra!

C: Szubkontra! A miénk Olaszország!

H: Ó, elkártyáztam a Ducét!

C: (kever) És most a maradék területekre.

H: Legyen. De most én osztok.

C: (nem akarja odaadni a paklit) Ez így nem gilt, Adolf.

H: Winston, te csalsz!

C: (elengedi a paklit) Na jó, osszál. Pfű.

H: (oszt) De játsszunk dupla vagy semmit. Ha ezt a partit én nyerem, akkor visszakapom az összes területet, amit elvesztettem, további 4 évre. Oké?

C: Adolf, ez már…

H: Winston, te csaltál.

C: (megrezzen) Dehogy! Na jó. Dupla vagy semmi. (dobálják a lapokat)

H: Kontra!

C: Rekontra!

H: Szubkontra! Enyém a világ!

C: (láthatóan töri a fejét, hirtelen áthajol Hitlerhez és vésztjóslóan ráordít) Zsönc!

H: (meglepetten) Micsoda??

C: Zsönc.

H: Mi az, hogy zsönc?

C: Ez azt jelenti, hogy én nyertem a játékot.

H: De miért éppen zsönc?

C: Miért, tudsz jobbat?

H: (maga elé mered, majd eldobja a paklit) Áááá, elkártyáztam a második világháborút! (pityereg)

C: Semmi baj, Dolfi. Te Joszif, ezért mégse kellene teljesen kitolni vele, hm?

Sz: Igaz. Elvégre nem olyan rossz fiú ő. Meg aztán mégis csak a legjobb tanítványom.

C: Na akkor megegyeztünk, osztályfőnök úr. (Hitlerhez) Te meg ne bőgj. Előfordul az ilyesmi.

Sz: (kinéz jobbra) Hű, jön Roosevelt.

C: Hopp, akkor gyorsan. Figyelj, Adolf. 1945. április 30-án te elhagyod Berlint egy orosz katonai kocsin, ami Hamburgba visz, ahol egy angol tengeralattjáró fog várni. Ez elvisz téged Dél-Amerikába.

H: Köszönöm, barátaim.

C: De ígérd meg, hogy nyugton maradsz.

H: (sóhajt) Hát jó. A fiam nevelésével fogom tölteni hátralevő napjaimat.

C: Hm, van fiad? Tudtommal…

H: (dühösen közbevág) Hülyeség! Nem hiányzik egyik herém sem! Ezt csak az a hülye Göring találta ki. Majd adok a pofájának.

C: És hol van a fiad? Melyik országba mégy?

H: Chilében. Ó, ha látnátok. Tiszta apja. Okos, szép, egy kis vasgyúró.

Sz: Adolf, ezek alapján meg kell kérdezzem: biztos, hogy a te fiad?

H: Az a neve, hogy Pinochet. Majd viszek neki játékokat: golyószórót, tankot, meg néhány felhúzható kommunistát.

(kis piros pedálos autón beteker Roosevelt. Kimászik és a középső fotelbe ül)

Ro: Jó napot, uraim, kezdhetjük a konferenciát. Illetve… Ki ez az úr? (Hitlerre mutat) Olyan ismerős.

H: Adolf Hitler vagyok.

Ro: Valóban? Szóval, izé… ön miatt kellett nekem idefáradnom, Mr. Hitler? Egyébként pedig mit keres itt ön? Itt most ön ellen fogunk mindenféle titkokat megbeszélni. Ez a szövetségesek konferenciája.

H: Épp azért vagyok itt.

Ro: Ezt nem értem.

H: Nem baj, már megyek is. Adios, amigos. (kimegy)

Ro: (Rákosira mutat) És ez a másik?

R: Rákosi Mátyás. Made in Hungary.

Sz: Az én legjobb tanítványom.

Ro: Kérem, távozzék. Ön az ellenséges táborba tartozik, hiszen ön mégiscsak magyar.

C: Már amennyire.

Ro: Most nincs szükség ellenséges fülekre. Pláne, hogy néha a falnak is füle van.

Sz: Itt még nincs fal. De majd lesz.

R: Hát távozom. (Sztálinhoz) Mit mondjak otthon az elvtársaknak?

Sz: Mondd majd azt: ne aggódjanak, Sztálin elvtárs megy, lát és győz. Te vagy a legény, Rákosi pajtás! (Rákosi kimegy)

Ro: Úgy látom, most már tényleg kezdhetjük. Miről tárgyaljunk, uraim?

C: Miért, történt valami?

Sz: Miért olyan merev, Roosevelt elvtárs? Nem iszik valamit?

Ro: Én tárgyalni jöttem, nem zülleni. Meg kell beszéljük a partraszállás kérdését. Mit szólna, Mr. Sztálin Dalmáciához?

Sz: (gyorsan) Az nem jó.

Ro: Miért?

Sz: Hát.. öö… nagyon sziklás. Igen. Borzalmas. Teli van kövekkel.

Ro: És Albánia?

Sz: Hát ott meg annyira sziklás, hogy…

C: (eddig Roosevelt háta mögött integetett, hogy „nem”, most közbevág) Szerintem ideális lenne Normandiában. Szép homokos beach.

Sz: Na ugye.

Ro: Jó, legyen Normandia. Egyébként pedig 1945. január elsejére be kell fejezni a háborút.

C: (gyorsan) Az nem jó.

Ro: Miért?

C: Mert… öö.. hideg van. Olyan hidegben nem lehet csak úgy hipp-hopp befejezni egy háborút.

Ro: És márciusban?

C: Nem jó. Csupa latyak minden, az olvadás, ugye…

Sz: (eddig Roosevelt háta mögött integetett, hogy „nem”, most közbevág) Ideális lenne május. A szerelem hónapja.

C: Na ugye.

Ro: Jó. Legyen május 9. Fő a precizitás. Még valami?

C: Miért, történt valami lényeges?

Sz: Semmi fontos.

Ro: Jó. A részletekről majd később, uraim. Most mennem kell, tánc- és illemórám lesz. Viszontlátásra. (az autóhoz biceg, beleül, elteker)

Sz: (feláll) Ez a Roosevelt olyan, mint az élesztő. Kimért.

C: (ő is feláll) Na, ez is megvolt. Megyek én is. Még egyszer-kétszer össze kellene jönnünk, már csak a látszat kedvéért is, hm?

Sz: Hát persze. Kellemes parti volt, nem?

C: De igen.

Sz: Akkor most vedd ki szépen az ingujjadból azt a két lapot.

C: (ránéz, majd kiveszi) Te tudtad, hogy végig csaltam?

Sz: Hát persze, hiszen szövetségesek vagyunk, vagy mi! Meg hát tőlem tanultál valamikor kártyázni. Te vagy az én legjobb tanítványom!  (összeölelkeznek)